Hamis remény?

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 35. szám, 2017. szeptember 1.

Július 21-i számunkban Reményi József Tamás nyílt levelet intézett írótársaihoz, melyben határozottan bírálta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (továbbiakban: KMTG). Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának minden hasonló intézménnyel szembeni kivételezett helyzetét, és ezen keresztül a közreműködésre felkért írók cinikus hozzáállását: „Látom, nem is olyan lassan a pénzzel együtt egyre többen elfogadjátok majd, hogy a Tőletek elvett és egy bábukézben megnövelt összegeket, mindazt, amit a Ti kivéreztetett írószervezeteitektől, pályázó társaitoktól, kiadóitoktól, lapjaitoktól, Tőletek magatoktól zároltak, megcsapoltak, megvontak, immár megjuhászodva itt visszakaphatjátok” – írja Reményi, kérve a felkérteket, hogy személyükkel ne legalizálják a torz és aránytalan támogatást.

A Népszava július 29-i száma összeállítást közölt, amelyben Szőcs Géza, aki az ÉS-ben válasz nélkül hagyta Reményi levelét, a napilap megkeresésére általánosságban reagált, mondván, „a tehetséggondozó, vagy akadémia, vagy kft., bárhogyan nevezzük, azért szúrja sokak szemét, mert az uralkodó véleményformáló centrumok, kánongyártó műhelyek, megmondó monopóliumok érdekeit sérti”.

Vita kerekedett az Élet és Irodalomban, melyben megszólalt Krusovszky Dénes (A közép széle és vége, 2017/32., aug. 11.), Grecsó Krisztián (Menekülő helyőrség, 2017/33., aug. 18.), Demény Péter (A vidor loholók, 2017/34., aug. 25.), Fehér Renátó (Mi mind ők voltunk egykor, 2017/34., aug. 25.), Kőrössi P. József (A Főnök, 2017/34., aug. 25.) és Selyem Zsuzsa (Ők majd bevédenek, 2017/34., aug. 25.).

Mostani számunkban Gaborják Ádám, Antal Nikolett és Korpa Tamás írása olvasható.

Közléseinkre felhívtuk Orbán János Dénes és Szőcs Géza figyelmét véleményük megírására kérve őket.

Úgy szeretnénk pontról pontra végigvenni, mi is a probléma a KMTG-vel, hogy a szakmai szempontok mellett nem kerüljük meg sem a morális kérdéseket, sem pedig az emocionális károkat. Menjünk vissza az időben, egészen a KMTG megalakulásáig, illetve az intézmény létrehozásának híréig. A KMTG létrehozása előtti szakmai egyeztetés hiánya volt az ugyanis, ami rögtön a kezdet kezdetén, a KMTG hírének felröppenésével egy időben megmozgatta és meglepte a szakmát. Aztán rögtön jött a KMTG előzmények és pályáztatás nélküli extrém támogatása és ezzel párhuzamosan a működő szakmai szervezetek alulfinanszírozása. Csak összehasonlításképp, beszéljenek a számok. A Fiatal Írók Szövetsége például 2014–2016 között évi 26 millió forintból gazdálkodhatott átlagosan. Ezek az összegek magukban foglalják a projektpénzeket (a tehetséggondozó műhelyek, a felolvasások, a könyvbemutatók, a konferenciák, a minifesztek, továbbá a könyvkiadás költségeit is), valamint a működési támogatásokat. Ez utóbbi 2014-ben 5,8 millió forint, 2015-ben 3,5 millió forint, 2016-ban 3,2 millió forint volt. A tendencia világos. 2017-ben 500 ezer forintot kaptunk a Nemzeti Együttműködési Alaptól, a minisztérium által nyújtandó támogatás mértéke még nem ismert, habár az évből nyolc hónap már eltelt. A működési támogatás a tényleges szervezeti működést volna hivatott biztosítani (elnöki, irodavezetői, könyvkiadói tiszteletdíjak, rezsidíjak, könyvelői, jogi költségek, kommunikációs, promóciós kiadások). A megnyert támogatások több mint 90 százaléka projektpénz, aminek elszámolása az NKA szigorú protokollja szerint történik minden évben. Félreértés ne essék, mi ezeket az összegeket állami közfeladatokat ellátó szervezetként megköszönjük, örülünk, hogy az elképzeléseink szerint szabadon dolgozhatunk. Nem azzal van gondunk, hogy valaki más is támogatásban részesül, a FISZ és más írószervezetek által az NKA kuratóriumaiba delegáltaknak is az a kötelességük, hogy szakmai alapon, igazságosan döntsenek a támogatások odaítéléséről. A gond azzal van a KMTG esetében, hogy nem tudni, milyen érdemek és milyen ajánlólevelek szerint kapják a támogatásaikat. Mindezt pedig tetézi az a súlyos aránytévesztés, ami a pénzügyi forrásokat illetően toronymagasan állítja a KMTG-t a négy írószervezet fölé. Az idő múlásával pedig hamar jött a harmadik probléma: a támogatás felhasználásának nehezen átlátható volta.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. ügye azonban nem (csak) azért szomorú, mert az intézményt szakmai egyeztetés és előkészítés nélkül, politikai megfontolások alapján hozták létre, mert a szitokszóvá érlelt, legrosszabb értelemben vett lojalitás jellemzi a vezetőit, mert nem láttatja a teljes képet, a valódit, amikor fiatalokat, pályakezdőket komoly anyagi juttatás reményében maga köré gyűjt. A legszomorúbb „hozadékok” között számolni kell azzal, hogy éket ver egykori és jelenlegi barátok és kollégák közé. Hogy megosztja, továbbosztja az amúgy is számtalan részre szakadt magyar társadalmat, jelentős mértékben pedig a benne lévő irodalmi szakmai réteget és annak rizomatikusan kiterjedt holdudvarát.

Nem szabad továbbá elmennünk azon fontos kérdés mellett sem, ami az Előretolt Helyőrség Íróakadémia képzési hálójára és oktatói bázisára vonatkozik: vajon ez a szervezet képes-e átfogó ismeretközvetítésre, az ösztöndíjat nyert fiatalok irodalmi szocializáció­jára, elfogulatlan, több központú irodalomszemlélet kialakítására, egy nyugati típusú íróiskola és tehetséggondozó műhely innovatív működtetésére? Rep­rezentatív-e abban az értelemben, hogy mértékadó tanári kart vonultat fel, ven­dégelőadókat invitál meg, állít maga mellé, és nemzedékek legkiválóbb tehetségeit gyűjti össze? Visszaigazolja-e a KMTG működése a belefektetett évi több százmillió forintnyi közpénzt? Hiszen ebben az esetben nem a magánme­cenatúra hatásos bevonásáról van szó.

Orbán János Dénes jelentős költőként és irodalomszervezőként a kilencvenes évek közepétől áttelepüléséig az erdélyi magyar kulturális (benne az irodalmi) élet és szcéna meghatározó alakja, sőt egyik katalizátora volt. Kolozsvári működése szervesen összekapcsolódott a tehetséggondozással, az erdélyi írószervezet vezetésével, számos rangos irodalmi fesztivál koordinálásával. Mindezek mellett az úgynevezett transzközép irodalmi irányzat vezéregyénisége lett. Vezéregyéniség, akinek ízlése, irodalomkoncepciója, stílushasználata mérvadóvá vált: nagyon sok fiatal szerző kezdte OJD-imitátorként írni a verseit. Az irodalom viszont permanensen alakuló, policentrikus, mozgó folyamat, minden új nemzedék keresi a megszólalás rászabott érvényes módját. OJD újabb nyilatkozataiból, interjúi­ból sajnos azonban ugyanannak az irány­zatnak a fő tételei és hangsúlyai kö­szönnek vissza, melynek esztétikai tel­jesítő- és párbeszédképességét a 2000-es évek elején csúcsra futtatta, s kívánatos irodalmi elvárásként az Előretolt Helyőrség Íróakadémia is képvisel. Az látszik tehát szerintünk, hogy grandió­zus a szakadás a sok százmillió forintból működő, kimondottan edukációs arcélű intézmény ízlésajánlata és a fiatal irodalmárok által az utóbbi másfél évtizedben felmutatott irodalmi ízlések és irodalomkoncepciók között. Az interjúkból és az Enumeráció című antológia előszavából kiolvasható preferenciák már nem a Bretter Kör törzsasztalainak preferenciái, hanem egy nagy, közpénzből fenntartott magyar állami intézmény – melynek kivételes támogatottsága mellett az összes többi szakmai írószervezet támogatottsága eltörpül – ajánlott irodalmi értékválasztásai. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnevezése elraktározta az egykori kolozsvári Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholyra – mint elődre?, brandre?, etalonra? – vonatkozó utalást, az EHÍ oktatóinak, mentorainak jelentős hányada Orbán János Dénes régi barátja és mentoráltja.

S végül még egy dolog: a KMTG létrehozásának hírére több mint 60 pályakezdő – köztük nemzedékük számos jelese – nyilatkozatot adott közre a szakmaiság védelmében. A KMTG – ha jól érzékeljük – e falakat látva, elsősorban a középiskolásokra, valamint a felsőoktatási intézmények első évfolyamaira koncentrált: 18–22 éves fiatalokra. Olyanokat vont be tehát, akik közül sokan még nem jutottak el önerőből a nívósabb folyóiratokban való publikálásig, és akiknek egy részéből hosszú távon valószínűleg nem lesz író, irodalmár. A KMTG-tagsággal viszont egy intézményes keretek között működő szervezet tagjai lettek: komoly elvárásokkal, komoly lehetőségekkel, komoly figyelemmel, komoly teljesítménykényszerrel, komoly igazoláskényszerrel, komoly csoporttudattal, komoly nyomással. A kérdésünk: számtalan fiatalnak (a Kárpát-medence minden részéről) vajon hamis reményt, kétes igazolást ad-e az Íróakadémia? És ezzel párhuzamosan: felhasználhat-e saját legitimációjára különböző tehetségű és indíttatású fiatalokat a KMTG?

(A szerzők a FISZ társelnökei)

Élet és Irodalom 2020