Holokausztmagyarok

Török Ferenc és Szántó T. Gábor együttműködéséről

FEUILLETON - LXI. évfolyam, 33. szám, 2017. augusztus 18.

Török Ferenc filmje tehát azáltal, hogy a vészkorszak minden magyart érintő következményeire, utóéletére irányítja a figyelmet, a nézőnek is nagyobb teret ad az empátiára, a saját életét, hazáját is meghatározó történelmi esemény átlátására. Mert jóllehet Nemes Jeles László Saul fia (2015) című alkotása a gázkamrák, a krematóriumok világába, a haláltábor „sötét szívébe” enged bepillantást, ami kétségtelenül roppant felkavaró vizuális élmény, ám éppen ezzel az erős (filmnyelvi) gesztussal el is idegeníti, el is „taszítja” a látottaktól a nézőt. Képi világának horrorisztikus hatása ugyanis (melyet a hangsáv „borzalmai” csak tovább erősítenek) inkább a zsigeri viszolygást, mintsem az együttérzést, a befogadói azonosulást szolgálja. Kétségtelenül fontos szembesülni a halálgyárak működésével, belső rendszerével, ám az 1945 mégiscsak azt ajánlja nézőjének, hogy otthonosnak érzett világában ismerje fel a holokauszt hatását és kevésbé nyilvánvaló következményeit.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 19. szám, 2019. május 10.
LIX. évfolyam, 36. szám, 2015. szeptember 4.
LVIII. évfolyam, 11. szám, 2014. március 14.
Élet és Irodalom 2024