Documenta 14

Nagy tér- és időutazás Ithaka felé

FEUILLETON - LXI. évfolyam, 32. szám, 2017. augusztus 11.

Az idei nagy kiállítások (a Documenta mellett a Velencei Biennálé is várja a látogatókat novemberig) egyik tanulsága az, hogy senki nem felejt semmit. Ezért azt sem szabad elfelejteni, hogy az úgynevezett neoavantgárd az a kályha, ahonnan a legújabb tánc indul. Nem lehet véletlen, hogy az idei Velencei Biennáléra a kurátornő hatalmas Hajas Tibor-anyagot, az idei Documentára a kurátor hatalmas Ladik Katalin-anyagot válogatott. Nem véletlen (illetve talán véletlen, de annál jelentősebb), hogy mindkét nagykiállításon szerepel Geta Brătescu A műterem című, 1978-as csodás, csaknem 18 perces videója. Mindkét nagykiállításon szerepel a német, a jugoszláv, a lengyel és az osztrák neoavantgárd valamelyik jelentős alkotója, alkotása (Beuys, Gotovac, Szapocznikow, West), mint ahogy a múltkori, 2012-es Documentán Szentjóby Tamás Csehszlovák rádiója. Erős a központi épülettől nem messze levő téren Olu Oguibe alkotása, az Idegenek és menekültek emlékműve, egy talán tíz méter magas, beton obeliszk, amire Máté evangéliumából vett idézet van írva arany betűkkel arabul, angolul, németül és törökül: Idegen voltam, és ti befogadtatok (Mt 25,35). A talapzatán állandóan idegenek és menekültek ülnek, és szemmel láthatóan jól érzik magukat az „I was a stranger and you took me in” árnyékában.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LVI. évfolyam, 34. szám, 2012. augusztus 24.
Élet és Irodalom 2024