Mit is akarunk megérteni?

KÖNYVKRITIKA - LXI. évfolyam, 30. szám, 2017. július 28.

Lengyel László–Markó Béla: Engedd hazámat értenem. Helikon Kiadó, Budapest, 2017, 496 oldal, 3499 Ft

Az RMDSZ, egy etnikai közösség érdekvédelmi szervezete, jórészt persze politikai párttevékenységet öltve, Markó Béla vezetésével a romániai magyarok és a románok szempontjából is igen fontos eredményeket ért el. Példája követendő, s hellyel-közzel követik is. Markó Béla úgy fogalmaz, hogy „nem hiszek abban, hogy van liberális megoldás, amely ugye az egyéni jogok oly módú kiterjesztését feltételezi, hogy ebből valamikor kollektív jogok lesznek, és ezek lehetővé teszik egy közösségi identitás tartós továbbvitelét”. Ezzel szemben okoskodtam én, mert hisz soha nem volt, és máig nem lett módunk a szabadelvűségnek ezt a módját kipróbálni. A történelem során Európa keleti felén soha nem volt olyan politikai gyakorlat, amely a kollektív jogok helyett az egyéni, a „modern” szabadságra épült volna oly mértékben, hogy ebből akár a kollektív jogok is származtathatók lennének. Így aztán megmaradtak elvi kérdéseim: a kollektív jogok a „régiek szabadsága” értelmében valóban alkalmatos, egyáltalán lehetséges gyógyír lenne modern nyavalyáinkra? Főként most, amikor közel és távol oly számosan undorodtak el az ilyen, szerintem ki se próbált liberalizmustól, hogy már a demokráciából is kezd sokaknak elege lenni.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 36. szám, 2018. szeptember 7.
LXII. évfolyam, 23. szám, 2018. június 8.
LX. évfolyam, 11. szám, 2016. március 18.
Élet és Irodalom 2024