Agyműtét ambulanter

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXI. évfolyam, 29. szám, 2017. július 21.

Ha most hirtelen össze kellene foglalni a kormányfő Horthyra, valamint a Horthy-rendszerre vonatkozó, az elmúlt nem több mint nyolc napban kifejtett álláspontját, el lennénk képedve. A megújult Klebelsberg-kastély átadásán a miniszterelnök az 1920-as évekről szólva kijelentette, hogy akkoriban olyan „kivételes államférfiak” szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno. A miniszterelnök néhány napja még így vélte, és ennek hangot is adott, vagyis Horthy megítélését nem árnyékolhatja be a második világháborús „gyászos szerepvállalás” sem.

Csakhogy megérkezett az illiberális barát, Netanjahu. Ekkor már néhány nappal később jártunk, e hét elején. A kormányfő elhagyta korábbi beszédének azt a gondolatát, hogy Horthy kiváló államférfi volt, Netanjahuval tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait, ehelyett a nácikkal kollaborált.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024