Orbán Oggersheimben

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 28. szám, 2017. július 14.

Kasza László a volt német kancellár búcsúztatásával kapcsolatban (Helmut Kohl temetése, ÉS, 2017/27., júl. 7.) megemlíti azt a „fontos és szívélyes tárgyalást, amely emelte miniszterelnökünk és országunk nemzetközi tekintélyét”.

A beszélgetésre 2016. április 19-én került sor, amikor Orbán meglátogatta az idős német politikust annak Ludwigshafen kertvárosi részében fekvő házában. A látogatást a volt kancellár feleségével, Maike Kohl-Richterrel egyeztették. A találkozónak, amelynek során „mély lelki barátság” jött létre a magyar kormányfő és Kohl között, volt néhány különös mozzanata. Mindenekelőtt az, hogy Orbán elküldte a hivatalos tolmácsot, és a négyszemközti beszélgetésre csak a társaságában levő EMMI-minisztert vitte magával. Balog Zoltán annak idején több évet töltött a NDK-ban, jól beszéli a nyelvet, alkalmas személy a tárgyalás közvetítésére. Még fontosabb az a bizalmi viszony, amely Balog Hold utcai református gyülekezetében alakult ki közte és a kormányfő között.

Orbán tehát megbízhatott abban, hogy Balog révén semmi sem szivárog ki a súlyos gégeműtétje miatt alig beszédképes Kohllal folytatott tárgyalásáról.

A látogatásra érkező magyar miniszterelnököt az oggersheimi utcában a déli határon épített kerítés ellen tiltakozó tüntetők fogadták. Ott álltak még akkor is, amikor Orbán és Balog kilépett a házból, és újságírók próbálták őket meginterjúvolni. Orbán felszólította az újságírókat, ne tegyenek fel kérdéseket, „ne rángassák bele” Kohlt semmilyen aktuálpolitikai ügybe, hiszen „ő magasan fölöttünk, mai aktív politikusok fölött áll”. Balog miniszter nehézkes gyakorlatlansággal fordította le az udvariatlan szavakat, majd azt, hogy a látogatás „megtisztelő és felemelő élmény” volt a magyar miniszterelnök számára.

A „fontos és szívélyes tárgyalásról” mindössze ennyit tudhatunk biztosan.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024