Új nemzeti értékmozaik

MŰBÍRÁLAT - ÉPÍTÉSZET - LXI. évfolyam, 27. szám, 2017. július 7.

(Visszaépítések a budai Várban)

A budai Vár nyugati falánál vagyunk, nagyjából a Dózsa György tér és a Nemzeti Galéria között félúton, de a palotaplatótól egy szinttel lejjebb, ahol most úgynevezett visszaálmodás folyik. A Csikós udvarban a Hauszmann Alajos által tervezett millenniumi palotaegyüttes háború alatt megsérült, majd lebontott épületeit, a Lovardát, a Főőrség épületét és az alsó teraszról felvezető Stöckl-lépcsőt építik majd vissza. (Egyedül ebben létszik némi előny, a Vár egy rámpával és a lépcsővel végre ebből az irányból is megközelíthető lesz.)

Hogy pontosan mit és miért álmodunk ennyire, arra ma sem tudnék elég meggyőzően válaszolni, pedig a viták nagyjából egy éve lezajlottak.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024