Klímarontás

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 25. szám, 2017. június 23.

Egy mondatot keresek, egyetlenegy kis mondatot. És nem találom, nem és nem. Aztán megelégednék egy félmondattal, de az sincs. Egy félmondat. Néhány leírt betű, már az is megtenné. Arról van szó, hogy Amerika Donald Trump nevű, újonnan beiktatott elnöke bejelentette, hogy felmondja a nemzetközi klímaegyezményt. Orbán Viktor, Magyarország már régen, már hét (!) éve beiktatott miniszterelnöke kifejezte, hogy nem ért evvel egyet. Arcot vágott, mondott valamit, mindegy is, hogy történt, a lényeg az, hogy nem ért evvel egyet. És ebben igaza van. Igaza.

Kovács Zoltánnak is igaza van, amikor az ügyről szólva sorra veszi, mi mindent nem tett meg a magyar miniszterelnök, amit megtehetett volna a légszennyezés és felmelegedés ellen hivatali ideje alatt (Sokkolták, ÉS, 2017/23., jún. 9.). Mi mindennek tett keresztbe, mi mindent akadályozott és akadályoz még ma is. Mégis arra gondolok, mindennek ellenére és dacára, valahol el lehetett volna rejteni a sűrű sorok között azt a néhány szót, talán csak egyetlenegyet, amit keresek.

Fair play? Dehogy mernék ilyen nagy szavakat leírni ebben a kicsiny országban, ahol annyi minden megtörtént, ami megtörtént. Meg arra is gondolok, ha Kovács Zoltán és egész munkatársi gárdája összeszedné minden erejét, az sem lenne elég ahhoz, hogy a Déli-sarkon akárcsak évente fél kilóval kevesebb jég olvadjon bele a világóceán vizébe.

De klíma itthon is van. A szellemi életnek is van klímája. A magyar szellemi élet klímája és a köztudat állapota? Ezeken rontani már nem lehet. És ahogy látom, javítani sem, még évi negyedkilónyit sem.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.
LXVII. évfolyam, 38. szám, 2023. szeptember 22.
Élet és Irodalom 2024