Egy kulturális ellenforradalmár vallomása

Apámtól, Tábor Bélától tudom, hogy a kultúra nem azonos a szellemmel. „A szellem az a végső erő, ami a valóságot valóvá, élővé, működővé teszi.” A kultúra pedig – à la Plótinosz – „úgy keletkezik, hogy a szellem kilép önmagából, és kisebb-nagyobb távolságból szemléli önmagát. Ez nem narcisztikus aktus, és a kultúra nem a szellem bűnbeesése”, hanem „testet öltése, a szellem alászállása [...] a Sok világába”. Miután a szellem rendkívüli „hőfokát” nagyon nehezen „bírja ki” az ember, „a kultúra egyrészt a szellem temperálása, másrészt az ember kerülő útja a szellemhez.” Ferdinand Ebner szigorú ítélete szerint „a kultúra: álom a szellemről”, ám Tábor Béla azt írja, hogy „szerencsés esetben az álmok meg is fejthetők, és aki a kultúrát megfejti, ezen a kerülő úton mégis közel férkőzhet a szellemhez”. Tehát a kultúra, a műveltség, az olvasás önmagában nem garantálja a szellem szabad áramlását, teremtő erejének felvillanását az emberben: nem mindegy, mit és hogyan olvas valaki. De aki semmit nem olvas brosúrákon vagy napi híreken, újságokon kívül, az eleve szellemi ellenforradalmár is: az anyagi lét, a butító politikai vagy/és fogyasztói tömegkultúra felé nivelláló, reklámokat, propagandát, lózungokat benyaló, vezért és/vagy tömeget utánzó szolgalélekké lesz.