A CÖF CLEVELANDBEN

PÁRATLAN OLDAL - LXI. évfolyam, 18. szám, 2017. május 5.

A magyar civilek szellemi honvédelme Amerikában is lendületet kapott. Tavaly november 26-án Bencze Izabella CÖF-szóvivő az USA-ban járt, pontosabban Clevelandben, ahol az 56. Magyar Kongresszus díszebédének vezérszónoka volt. A kongresszus a helyi emigráció patinás találkozója.

A rendezvényre a Hilton Garden Innben került sor, és a szónoklattal egybekötött ebédre 27 dollárt kellett befizetni. Nincs hír arról, hogy Bencze kapott-e fizetséget a fellépésért, de beszédére annyira büszke volt, hogy azt a CÖF webportáljára is kitette. Én óvatosabb lettem volna, főleg azért, mert David Ro­cke­fellert idézte, hogy bizonyítsa „a globális gazdasági és pénz háttérhatalom” létezését. Ugyanezt a szövegkörnyezetből kiragadott idézetet használják az amerikai neonáci White Power portálok is, de szerencsére a beszéd csak magyarul olvasható, így azt Amerikában kevesen értik.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a Magyar Nemzet kérdésére nemrég azt is elárulta, hogy a Fidesz párt­alapítványától 20 és 40 millió forint közötti támogatásokat kaptak az elmúlt években. De hát ha politikai párttól kapnak pénzeket, akkor miért hívják magukat Civil Összefogás Fórumának? Aki pártpénzekből hirdeti az igét, az fizetett lobbista, legalábbis itt, Amerikában ez a szabály, és a lobbistákra külön törvények vonatkoznak.

Ezt fontos lenne tisztázni. Ugyanis ha Bencze asszony nem civil szellemi honvédőként, hanem pártpénzekből fizetett lobbistaként érkezett Amerikába, akkor az itteni törvények szerint valószínűleg regisztráltatni kellett volna magát. Én utánanéztem, de FARA-regisztrálásnak nyomát nem találtam.

Budapesten jól ismerik az amerikai törvényt, hiszen a mostani magyar civil törvény előkészítése során éppen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese mondta el, hogy voltak a Fideszben olyanok, akik azt szerették volna, ha az amerikai rendeletet szó szerint lefordítják, és azt magyar törvényként elfogadják. A pártvezetés azonban puhább álláspontot képviselt, és az amerikai külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló rendelkezést (FARA) túlságosan szigorúnak találták.

Valóban szigorú, és ez a szigor Csizmadia úrnak nagyon is tetszik. Ő a Fidesz törvénytervezetét túlságosan enyhének tartja. Szerinte erősebb garanciákra van szükség, hogy „a legitim kormány folyamatos támadását, megpuccsolását ne legyen mód idegen pénzekből finanszírozni”, és hogy ne lehessen „lázításra, felforgatásra, ellenzéki célokra specializált szervezeteket létrehozni, illetőleg életben tartani, miközben Magyarország szuverenitása sérülhet”. Pontosan erre gondoltak az amerikai törvényhozók is, amikor 1938-ban elfogadták a FARA törvényt. Ugyanis Európából Hitler fasiszta szónokokat küldött Amerikába, akik gyűléseiken fajelméletet hirdettek, és arról szónokoltak, hogy a globális gazdasági és pénzügyi háttérhatalom tönkreteszi a becsületes árja német bevándorlókat.

Ha legközelebb Amerikába jön és szónokolni is kíván Bencze asszony, akkor nem lenne haszontalan, ha előtte egyeztetne az amerikai hatóságokkal is. Mert azért furcsa lenne, ha éppen azt az amerikai törvényt sértené meg, amelyhez hasonlóért Budapesten saját szervezete, a CÖF is lobbizik.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024