„Könnyed kommunizmus”

VISSZHANG - LXI. évfolyam, 17. szám, 2017. április 28.

A liberális történész-gondolkodó Gerő András barátom két dologra allergiás: az antiszemitizmusra és a kommunizmusra. Ami a tematikák fontosságát illeti, teljesen egyetértünk. Viszont éppen ezek kezeléséből fakadnak vitáink. Például az antiszemitizmust illetően, amikor vétlen történész társunkat gondolta ebben elmarasztalandónak, s én nem. Most a második tematika a hangsúlyos. Tudniillik, ha valaki valamire allergiás, sajnos ezt jól tudom magam is, már a legkisebb jelre is felborul szervezetének egyébként normális működése, esetünkben gondolkodásunk, értékítéletünk. Orvosilag: „az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját”.

Az allergén tényező Gerő András írásában (Könnyed kommunizmus, ÉS, 2017/12., márc. 24.) formálisan a „könnyed kommunizmus”, ahogy lényegében Botka László szocialista ellenzéki mondandóját minősíti. Számára Botka a degranuláció, amely (aki) „populista” és „demagóg”, „reformkommunista”, a mai Magyarország polgárosodását veszélyezteti. Ezen túl is sok jelzőt kap Botka és a szocialista felfogás, például: „Fel sem merül benne, hogy valaki lehet gazdag, válhat tehetőssé személyes képesség, ügyesség, jó piaci helyzetértékelés okán.” Majd tovább: „a polgárosodás értékrendjét nélkülöző gondolkodásban az sem merül fel, hogy valaki saját hibájából is lehet szegény”.

Kezdjük az utóbbival. E logika és értékrend szerint az lehet saját hibájából szegény, akinek személyes képességeivel (?), ügyességével, jó pia­ci helyzetértékelésével baj van. Ilyen ma hazánkban több mint 4 millió honfitársunk. Erre már volt történelmi példa; tudjuk, ez rendszerprobléma volt, s ma is az. József Attila írta:

„ Sok urunk nem volt rest, se kába, / birtokát óvni ellenünk / s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk.”

Most ennél egymillióval még beljebb vagyunk. András, nem térek ki arra, hogy ha hazánk polgárainak majd’ fele lehet „saját hibájából” szegény, akkor ennek mi az oka. Csak nem a rendszer? A helyzet azonban a majd évszázaddal ezelőttinél is rosszabb: ma nem óvják birtokunkat, hanem elorozzák az általunk teremtett, illetve az Európai Unió által juttatott, az ország fejlesztésére szánt javakat. Az előbbibe beleértve a Gerő András által említett, szerinte „az államszocializmus szellemétől áthatott” magánnyugdíjpénztár milliárdjainak az államosítását, amiről – szerinte – éppen ezért Botka nem beszél, holott „az a magántulajdon elleni legkomolyabb kormányzati támadás volt”. Éppen hogy nem. Ez programozott, tudatos mozzanata volt egy új magántulajdonosi réteg létrehozásának. Vitáink Andrással jórészt teoretikusak, ezért pontosítsunk: a magánnyugdíjpénztárba helyezett pénzünk nem magán-, hanem személyi tulajdonunk, az enyém, a tiéd, a szomszédodé (volt). A szocialisták, így Botka is elkötelezett a személyi tulajdon védelmében. A magántulajdon más, az olyan tulajdon, amely alkalmas, sőt, az emberi alkotó géniusz mellett, azt alkalmazva, egyedül alkalmas arra, hogy új értéket és így akár extraprofitot teremtsen annak, akinek a birtokában van. S ezek a kevesek. Németül úgy hívják: das Kapital.

Magántörténet. Apám könyvtárában volt a kötet, természetesen magyarul: A tőke. A gerince kicsit kopott volt, apám, az orvos és baloldali gondolkodó gyakran olvasta, ezért az ékezet nem volt pontosan kivehető rajta. Belelapoztam, s nem azt találtam, amit kamaszodva vártam. De felkeltette érdeklődésemet, azóta is forgatom. Érdemes, azoknak is, akiknek Karl Marx neve ab ovo nem elutasítandó, s ezzel nem Helenére utalok.

A fő támadás céltáblája a Botka-program „fizessenek a gazdagok” adóprogramja. Ez valóban megoszthatja a vagyonos réteget, akik közül sokan támogatnának egy olyan kormányt, amely nem a „csókosok” korrupt csapatának osztaná a pénzt. Ez az a réteg, a liberálisok, akiknek el kellene gondolkodniuk, akárcsak Andrásnak: jogos-e kérni hozzájárulást a társadalom szegényei életének jobbításához? András szubjektív: saját, 200 lóerős, az igen öreg autójára 2009‑ben kivetett 45 000 forintos luxusadón háborog – jogosan. Ma mindketten 300 lóerő körüli autókon járunk – az enyém 13 éves, az övé fiatalabb és környezetkímélőbb, hibrid. Egyikünk sem fizet luxusadót. Én vállalnám, és vállalom is, önként. Gondolom, ebben egyetértünk: lehetőségeinkhez képest, önként járuljunk hozzá a társadalmi igazságtalanságok mérsékléséhez. Ez a liberális hozzáállás, ennyiben én is liberális vagyok. A ballib plusz ehhez az, hogy én is, akárcsak Botka, szükségesnek látom ennek törvényi garantálását. S ez ma nincs meg. Igenis: legyen több fokozatú adózás, a bevételek szerint. Mert jól kitalálták, hogy Mészáros Lőrinc, alias Orbán Viktor is annyival adózzon milliárdos bevételei után, mint a szükségmunkások. (Persze az előbbiek pontosan tudják, miként kerülhetik el még ezt is – offshore, ma már külföldre kicsempészve.) András azt írja a gazdagok védelmében: a gazdag „olyan javakat is fogyaszt, amelyeket a szegényebbek nem, s természetesen ezek után megfizeti a ma 27 százalékos forgalmi adót, amely az államot gazdagítja”. Milyen javakat fogyaszt a gazdag, amit a szegények nem engedhetnek meg maguknak? Bizonyosan nem a kenyér az, de nem is a kaviárról beszélek, hanem most éppen a médiabirodalom, ami elhülyítheti, az elnyomó hatalom pártjára állíthatja a szavazókat. S ezek után kérdezem, kit gazdagít ez a 27 százalék?

Az esélyegyenlőség programjáról Gerő András azt állítja, hogy ez „kommunista típusú megközelítés” Botkánál, ellentétben „a polgári teljesítményelv” kibontakoztatásával. Azután azonban magának is ellentmond: megkérdőjelezi, hogy a teljesítményelv „gyakorlati biztosítása mennyire volt hatékony” a polgári körülmények között. A kritika jogos, azonban tudjuk: a felvilágosodás, majd a francia forradalom, valamint a liberalizmus alaptételéről van szó. Akkor miről beszélünk? Miért támadjátok?

Az esélyegyenlőség akár polgári értelmezésének is az elutasítása után következik a vagyonegyenlőség kritikája: „A kommunizmus ugyanis teljes vagyoni egyenlőségben gondolkodik” – rója fel Botkának, hogy hirdeti. Hát ez nem így van: sem Botka, sem a kommunizmus nem vagyonban gondolkodik, azt véli, hogy mindenki számára meg kell teremteni a lehetőséget, az anyagiakat is, hogy tehetségéhez mérten, „ügyességgel, jó piaci helyzetértékelésével” – idézet Gerőtől – munkálkodhasson, alkothasson a közösség érdekében. Vagyis vagyonról szó sincs. S ezt nem kell összekeverni azzal, hogy a sztálini diktatúra rendszere, amelynek semmi köze nem volt a szocializmushoz, amint a kommunizmushoz sem, hogyan pauperizálta, vagyis nem „proletarizálta” (amint Gerő állítja), hanem tette szegénnyé, nyomorulttá – ezt nem fokozom tovább – a társadalmat, az új társadalomért felkelt s benne reményt találó embereket.

Gerő András gondolatmenetének lényege valami olyasmi, amit az utolsó sorai tartalmaznak: „A polgári Magyarország számára nem a kommunizmussal ízesített szocializmus az alternatíva.” Nos, ezzel van a fő vitám. Ha az ÉS 12. számába belelapozna András, olvashatná A zuhanás folyamatos című, Ligeti Miklóssal készített interjút. Ma nem a polgári Magyarország problémáiról van szó, amit védeni kell a „könnyed kommunizmus” ellen, hanem egy olyan országról, amelynek demokráciáját éppen most „degranulálja”, morzsolja szét a diktatúrára törő hatalom. El kell dönteni, melyik oldalra állunk. Ma csak kettő van.

(A szerző történész)

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 23. szám, 2017. június 9.
LIII. évfolyam 43. szám, 2009. október 22.
Élet és Irodalom 2022