Az új barát
PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXI. évfolyam, 13. szám, 2017. március 31.Mielőtt a Fülöp-szigetek tizenhatodik elnökévé választották, Rodrigo Duterte az ország harmadik legnagyobb városának, Davaónak a polgármestere volt rövid megszakításokkal huszonnyolc éven át. Gyilkolászni nem azonnal kezdett, hanem csak valamikor a kilencvenes évek derekán, annak érdekében, hogy a bűnözést, de főképp a drogfogyasztást visszaszorítsa. Az e célra megalakított halálbrigád, amely a keresztségben A nép szolgái nevet kapta, drogfogyasztókra és -árusokra, piti bűnözőkre és utcagyerekekre vadászik azóta is. Hogy milyen eredménnyel, arra vonatkozólag több becslés létezik, e tekintetben maga Duterte is összevissza beszél, de nem azért, hogy illő szerénységgel kisebbítse a saját érdemeit, ellenkezőleg. Azt mondják, megöltem hétszáz embert? Elszámolták. Megvolt az ezerhétszáz is, jelentette ki egy alkalommal. Az egyes szám első személy Duterte tiszta lelkiismeretére utal. Sohase akarta a felelősséget másra hárítani, sőt visszatérő jelleggel hangoztatta, hogy a halálbrigád én vagyok.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.