HIÁNY

Nem csak akkor sérülhet az igazság, ha olyasmit állítunk, ami nem felel meg a tényeknek. Az is lehet torz és hamis, ha nem mondjuk ki azt, amit az adott helyzetben kellene.

Miután bejelentkezett, hogy előadást, azazhogy rendhagyó órát szeretne tartani, a történész megjelent gimnáziumunkban. A téma: magyarok a szovjet munkatáborokban, hadifogolytáborokban. Az előadás alapos, pontos, korrekt. Tények, adatok tömege, de a közönség figyelmét fogva tartani képes, jól követhető magyarázatokba ágyazva, kivetített táblázatokkal, fényképekkel illusztrálva. Rendben is volna minden, ha. Ha az előadás legelején megtudnánk, miért is kerülhettek magyarok szovjet hadifogolytáborokba: merthogy ugyebár hazánk megtámadta a Szovjetuniót. És ha menet közben hallhatnánk, ki volt az a politikus, akinek vezetése alatt 1953-tól, Sztálin halála után fokozatosan felszámolták a GULAG és a hadifogolytáborok hálózatát. Az ugyan talán háromszor is elhangzik, hogy „Sztálin halála után…”, de hogy Hruscsové eme történelmi tett, titok marad. Mintha roppantmód óvakodna a szerző attól, hogy egy hajdanvolt kommunista politikus neve pozitív összefüggésben hangozzék el. Hruscsov persze bőségesen bírálható és csak igen mérsékelten szerethető. Elég, ha csupán az 1956-os intervencióra vagy a világbékét kockára tévő, kalandor kubai rakétaválságra gondolunk. De hát a rettenetes politikai terror felszámolása mégiscsak Hruscsov történelmi érdeme. Mi, felnőttek, mindezt tudjuk – jóllehet szerintem felnőtt közönség előtt is ki kellene mondani ezeket az igazságokat –, ám itt a hallgatóság diákokból áll. Vajon az előadó nem érezte fontosnak ezeknek a tényeknek a közlését? Vagy céltudatosan szegődött egy manipulatív gépezet alkatrészévé? Vagy egyszerűen nem érti, fel sem vetődik benne, hogy ezek az elhallgatások szakmai hitelességét kérdőjelezik meg? Nem is tudom, e fenti három lehetőség közül melyik a legrosszabb.