Igekötő vagy tenyészhím
KÖNYVKRITIKA - KÖVETÉSI TÁVOLSÁG - LXI. évfolyam, 9. szám, 2017. március 3.Németh Zoltán: Állati férj. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 80 oldal, 2500 Ft
Németh Zoltán az emberi idegenségtapasztalatnak egy újabb formáját, változatát alkotta meg az Állati férjben. Az egész emberi nem, ember(i)ség földi létezésben, világrendben betöltött helyére, tevékenységére, szerepére, sőt evolúciós pozíciójára kérdez rá. Csak mondjuk jóval radikálisabban, mint Swift jehui (vagy egyéb állatságok), mert mindezt a másik fajra való vágyként, szerelemként, a nézőpont markáns áthelyezésével jeleníti meg. Az idegenséggel való szembenézés önmegismerés egyben, a más megtapasztalása az identitásképzés (egyik vagy egyetlen?) formája. Itt azonban nem egyszerűen az emberi tapasztalásmód egyénre való hatásáról vagy a gadameri megértésről, a másban való (ön)tükröződésről, az idegen általi identifikációról van szó. A szövegek nem más emberekkel, embercsoportokkal, térben vagy időben távoli kultúrákkal szembesítenek, ütköztetnek, hanem kifejezetten a fajváltás, és ennek kapcsán a mással való fúzió, az utódnemzés gondolata kerül előtérbe.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.