Máshol a zöm

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.

Rendes dolog a közszolgálati tévétől, hogy szombat esténként leadja a Megszállás alatt című sorozatot. Egy NATO-tagállam lopakodó, ideiglenesnek álcázott orosz megszállásáról szól, amit a Kreml ölésre is felhatalmazott, különleges erői hajtanak végre. Igazából jó modorúak, csak olyankor ölnek, ha taktikailag muszáj. Ám a nagykövetség védelmében működő hírszerzésük mindent tud, ami az országban történik. Nem kötik a törvények, s a helyi biztonsági szervek ezt nemhogy tűrik, de olykor kénytelenek is együttműködni a megszállókkal. Utóbbiak kezükben tartják a miniszterelnököt, akit hívei karizmatikusnak neveznek, bírálói viszont – szó szerint – az „oroszok seggnyalójának”. És aki, megint csak szó szerint, „a totális szarba” való belenyugvás taktikáját követi.

A lopakodva megszállt országban az árulás meg a nyomorúságos alkuk megkötése a politika mindennapjaihoz tartozik. Az erőfölényben lévő oroszok bármilyen megállapodást felrúghatnak „a körülmények megváltozására” hivatkozva (mely változást persze éppen ők idézik elő). Az Európai Unió vezetőitől viszont semmi jó nem várható. Gátlástalanul, sőt lelkesen átjátsszák az országot a Kremlnek, s általában is képmutatónak, aljasnak és rövidlátóan önzőnek mutatkoznak. (Bár az feltétlenül az EU javára szól, hogy a sorozat egyik támogatója éppen az uniós Kreatív Európa Médiaprogram.)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
Élet és Irodalom 2024