Waldstein-szonáta

PRÓZA - LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.

Másnap Tibor megvárta Editet az egyetem előtt, nagyot sétáltak. Ettek egy fagylaltot. Tibor dolgozott, növényeket ápolt a Margitszigeten. Erről is mesélt, Edit pedig arról beszélt, hogy milyen az élet Izraelben. Gyakran találkoztak, moziba jártak, időnként hangversenyre mentek, a Zeneakadémiára. Vasárnaponként kirándultak Tibor barátaival. egyszerűen jól érezte magát vele. Ez a szerelem? Nem tudta. Októberben Edit bemutatta Tibort Manyi néninek, aki meghívta ebédre a Jászai Mari téri lakásba. A nappaliban terített, ott állt egy nagy, ovális asztal. Amikor még nagy volt a család, itt vacsoráztak minden péntek este, és itt tartották az ünnepeket is. Elővették a féltve őrzött Rosenthal étkészletet és a kristálypoharakat is. Sokat beszélgettek. Edit eljátszotta a Waldstein-szonátát. Soha korábban nem játszotta így. Életingenlő hangulat, csupa fény és ragyogás. Kellemes nap volt. Tibor csak akkor ment el, amikor sötétedett, késő este pedig, amikor Manyi néni már lefeküdt, visszajött Edithez, lábujjhegyen lopózott be a szobájába. Akkor érintették meg egymást először.

– Nem tudhatja meg senki – súgta Tibornak Edit, amikor hajnalban elment.

– Feleségül veszlek – felelte ő. Kedves fiú volt, Edit nagyon szerette. – Párizsba megyünk nászútra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024