Túlélő

(Töredelmes vallomás)

PRÓZA - LXI. évfolyam, 4. szám, 2017. január 27.

Vázolt szeretetéhség belengte (talán tönkre is tette) a magánéletét. Neki soha nem volt elég, amennyi érzelmet kapott, és mindig többre vágyott. Pedig a soknál ritkán van – jut – több. Szeretői kapcsolatokba emiatt bonyolódott. Jóllakatni azonban soha semmi és senki nem tudta. Nem csoda, ha három válást kellett túlélnie, nem sikerült jól, mert ő sem szerette magát eléggé ahhoz, hogy megbocsássa neki hibáit és vétkeit.

A nyugdíjkorhatáron túl már három gyereke élt külföldön, szerencsére azonos országban, de különböző városokban. Rendszeresen látogatta őket, havonta nyolc–tíz napot töltve odakinn, ingázva a helyszínek között. A kis fekete a repülőutak alkalmával átkerült a föladott bőröndbe, hiszen kés, olló, körömreszelő nem vihető a fedélzetre.

És – ó, borzalom! – az egyik utazáson szőrén-szálán eltűnt. Hiába tudakozódott kétségbeesetten, semelyik lakásban nem találták az ott élők. Úgy érezte, mindennek vége, kicsúszott a lába alól a talaj. Meggyászolta a kis feketét, mintha embert vesztett volna el.

A pszichológusának is elsírta bánatát. Az a rokonszenves nő így szólt: Mondja, nem lehetséges, hogy azért történt, mert most nőtt fel végre, már olyan rendezettek a viszonyai, hogy nincs szüksége többé túlélő csomagra, anélkül is megoldja a helyzeteket?

E fölvetéstől elállt a szava. Órája épp letelt, fizetett, s ment. Lehet, gondolta, de most például fáj a fejem… hol az én kis feketém?

Ekkor vette észre az utca túloldalán a gyógyszertárat.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 37. szám, 2022. szeptember 16.
LXVI. évfolyam, 3. szám, 2022. január 21.
LXII. évfolyam, 3. szám, 2018. január 19.
Élet és Irodalom 2024