Károlyi Csaba
„Volt pedagógiai szándék, igen!”
Beszélgetés Nádasdy Ádámmal
INTERJÚ - LX. évfolyam, 51-52. szám, 2016. december 21.Nádasdy Ádám hét verseskötetet adott ki eddig, a Verejték van a szobrokon című, válogatott és újabb verseket tartalmazó, legutóbbi 2010‑ben jelent meg. Három angol nyelvkönyve és két magyar nyelvről szóló cikkgyűjteménye mellett három kötetben láttak napvilágot a Shakespeare-újrafordításai, melyeket különböző színházi előadások számára készített. Hatalmas munkával újrafordította az Isteni Színjátékot, ez az idén jelent meg. Tavaly a melegekről és a melegségről szóló írásait adták ki. 2017-ben, mikor is hetvenéves lesz, új verseskötetet várhatunk tőle. Ő kapta idén a MOME Moholy-Nagy-díját. Tizennégy éve készített vele interjút nálunk Rádai Eszter, mikor A rend, amit csinálok című verseskötete megjelent (ÉS, 2002/23., jún. 7.).
Tisztelt Olvasó!
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően,
egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség
regisztrációra.
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

A szerző további cikkei
Az olvasói közösségLXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
„Az lesz, ami van” LXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
Banalitás és sejtelmességLXVIII. évfolyam, 37. szám, 2024. szeptember 13.