ERZSÉBET

Eszelős rögtönzéssel a klán visszagurít valamennyit pénzünkből a nyugdíjasoknak karácsonyi ajándékként. Első körben zsigerből megutál az, aki nem kap. Később a teljes hűbéres hivatalnoki kar, mikor még úgy tűnik, neki kell az ünnepek előtt a megalázó kegyet házhoz szállítani. Majd a máskor barátságos postás lök hozzád munkaidőn kívül két levelet, az utalványokat és egy minősíthetetlen uralkodói lapszust. Aztán egyik-másik ellenzéki barátod kezd el dohogni, hogy elfogadtad. Végül, kétségek között, mint Bodrogi a kótonyos tévéjelenetben, csak beállsz egy húszméteres sor végére a plázában. A kikeveredés a szokásosnál is jóval lassabban halad. Mire a pénztárhoz érsz, döbbenten látod, hogy egy szegény, megszeppent lányka a bevásárlókocsikból remegve válogat, mi fizethető utalvánnyal, s mi tilos. Óhatatlanul tör elő a mélytudatból a kérdés: ebben az országban már mindenki meghülyült? Ki azért, mert kitalálta, ki azért, mert hagyja.