Kőbunkó világ

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LX. évfolyam, 46. szám, 2016. november 18.

Edward Gibbont olvasom, A Római Birodalom hanyatlása és bukása című hatkötetes röpdolgozatot, amelyhez hasonlót Gibbon óta senki se írt. Másfél éve forgatom, ehhez képest a második kötetnek még a derekánál se tartok, minthogy sajnos nagyobbrészt különféle hülyeségekre fecsérlem az időt, például hírekre, amelyek olyasmiről szólnak, hogy valamelyik köztörvényes idióta tegnap megint mondott valamit, vagy újabb jókora summát lopott. Mintha volna ebben bármi olyasfajta mozzanat, ami általában a történelem folyamán és speciálisan Gibbon roppant munkájában halmozottan ne fordulna elő. A történelem gyakorlatilag abból áll, hogy az emberi lény több-kevesebb rátermettséggel csal, lop, hazudik, rabol, aztán ezen vagy meggazdagszik, vagy rajta veszt, vagy mindkettő, vagy egyik se, ahogy a sors kereke kiforogja – ez is benne van Gibbon monumentális krónikájában, amely a Római Birodalom fénykorától Bizánc bukásáig terjedő időszakot fogja át egységes történetfilozófiai nézőpontból, de olyan részletességgel, ami lenyűgöző. Az alapját képező erudíció önmagában is emberfölötti, ilyen tudásanyagot még a tizennyolcadik-tizenkilencedik század csendes, hosszú telein és békakuruttyolásos-madárfüttyös nyarain is csak azok szedtek össze, akiket a genetika önkénye abnormálisan túlfejlett elmével ruházott föl, mégsem ez benne a legelképesztőbb, hanem a módszer.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024