HORN-LEGENDÁK

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 43. szám, 2016. október 28.

Horn Gyula talán nem volt olyan karizmatikus politikus, mint Orbán Viktor, talán nem is olyan jó szónok, és semmiképp sem tört olyan mértékű személyi hatalomra. Mégis, vitán felül karakteres személyiség, akit sokan szerettek és sokan nem, s nevéhez néhány olyan eset is kapcsolódott, melyek hamar a politikai folklór részévé váltak.

A fiatalabb olvasók kedvéért írom: 1985 táján három forint hatvan fillérbe került egy kiló kenyér. Hogy az 1994-es választási kampányban ki emlegette először a három hatvanas kenyeret, biztosan nem tudom. Emlékezetem szerint Torgyán József, abban az összefüggésben, hogy akkor se lesz újra három hatvan a kenyér, ha Horn Gyula és a szocialisták győznek a választásokon. Az eset valahogy mégis Horn nevével kapcsolódott össze, mintha ő valaha is ilyen ígértet tett volna. Ennél is érdekesebb a levadászás esete. De hogy az elején kezdjem, buszmegállóban szólított le egy idős hölgy, akinek talán beszélgetőtársra támadt igénye. Elébb arról mesélt, milyen sokan voltak a templomban, épp onnan jött. Aztán, hogy az ötvenes években ő volt Magyarország történetének első köszörűsnője. Végül arról, Horn Gyula le akarja vadászni a fideszeseket, ő maga hallotta ezt a televízióban. A történet valójában onnan indult, hogy, ha minden igaz, Kövér László mondta volna, mikrofonon kívül: egyenként fogunk levadászni benneteket! Pár héttel később egy lakossági fórumon megkérdezte egy hölgy Horn Gyulától: ha a Fidesz le akarja vadászni a szocialistákat, miért nem vadásszák le a szocia­listák is a fideszeseket? Horn sok kérdést gyűjtött össze, egyben válaszolt rájuk, de erre a provokatív kérdésre semmit. Ezért kapott bírálatot: vissza kellett volna utasítania a levadászásra buzdító kér(d)ést. Azt már nem tudom, csak feltételezem, hogy beszélgetőtársam a buszmegállóból a templomban hallotta Horn bírálatát, s azonnal interiorizálta azt, utóbb talán valóban azt gondolván, hogy látta-hallotta is, amit nem láthatott, nem hallhatott. A legszebb utóélete az exminiszterelnök filozófus-megjegyzésének született. Az eredeti mondat valahogy úgy hangzott, el kell gondolkodni azon, kell-e ennyi filozófust képeznie az országnak. Nem tudom megállni, hogy ne szúrjam ide: jómagam két olyan embert ismerek, aki első diplomaként filozófia szakon végzett. Egyikük évekig pénztárosként dolgozott egy tatabányai ABC-ben, a másik kisvállalkozásban működtet egy ifjúsági tárbort (annak nem szakmai-tartalmi, hanem étkezéssel, ágyneműkkel, takarítással kapcsolatos részét). A híres (hírhedt?) mondat hamarosan úgy jelent meg, mintha Horn a filozófusokat (értsd: az állásban lévő, hivatásos filozófusokat) sokallaná. Aztán eltelt egy évtized. S az Élet és Irodalom Feuilleton rovatában pár hete valaki már úgy emlékezett, hogy a politikus a filozófiát sokallotta.

Horn aligha volt erkölcsösebb, mint amilyen egy politikus általában lenni szokott, de sokkal erkölcsösebbnek, főként azonban felkészültebbnek bizonyult, mint napjaink legtöbb magyar politikusa. Hogy miért és hogyan keltek önálló életre kijelentései, azt hiszem, inkább a pszichológia, semmint a politika világába tartozik.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVII. évfolyam, 14. szám, 2023. április 6.
LXVI. évfolyam, 32. szám, 2022. augusztus 12.
Élet és Irodalom 2024