Sport?

Nem vagyok sportrajongó, sőt, úgy vélem, ahol a versenysport kezdődik, ott végződik az egészség. Bele-belenézve a foci-Európa-bajnokság mérkőzéseibe (az unokák kedvéért…), elborzadtam mindazon a durvaságon, amit láttam. Ez már nem nemes versengés, hanem egymás földbe tiprása. Bächer Iván Hogyan kell a nőkkel bánni című kötetének Akasztatás és olimpia című cikkében Szabó Dezsőtől idéz: „Kétségtelen, hogy a dühöngő sportőrület egyik legbetegebb, leghülyébb elficamodása a barommá visszarohanó emberiségnek… Mindenekelőtt jelenti ez a sporthisztéria egy irtózatos szadizmus rászabadulását az emberiségre. Azok a fiatal tömegek, melyeket ezekben a túlhajtó testi képzésekben a mindenáron átgázolás, leöklözés, lerohanás pszichózisára nevelnek: ezt a tigrishisztériát magukkal viszik az életharc többi terére is. Nem azóta durvult el eddig ismeretlen mértékben a közéleti harc, amióta a közélet aranyásói, gengszterei, analfabéta kalandorai a sportéletből szakadnak a nemzet nyakára? Mikor az állam legfőbb hatalmasai így odasűrítenek minden himnuszt, ragyogást és dicsőséget némi rúgásra, öklözésre vagy egyéb kapálózásra, (…) természetes, hogy a tömegek tízezrei nem a könyvhöz, nem a Bartók–Kodály-bemutatókhoz, nem a magyar lélek mély megnyilatkozásai­hoz csődülnek, hanem a szuszogáshoz, a lihegéshez, a kupán vágáshoz. A közélet a történelmi izombarmok vad Olympiászává válik, ahol az ellenfél, a vetélytárs mindenáron legázolása az egyetlen törvény.”

Ahogy Bächer, úgy én sem vagyok egy kimondott Szabó Dezső-rajongó, sőt, de amit a sportról ír, az egyezik a véleményemmel. Már csak azt kellene kideríteni, kik azok az arany­ásók Magyarországon.