RASSZIZMUS, PERSZE!

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 34. szám, 2016. augusztus 26.

A múlt heti, augusztus 19-i kormány­infón Lázár János egy Farkas Flóriánnal kapcsolatos kérdés után filozofikusan visszakérdezett, hogy vajon akkor is ilyen intenzív lenne-e az érdeklődés Farkas iránt, ha nem cigány ember lenne.

A rá oly jellemző tapintattal nem mondta ki, de ez magyarul azt jelenti, hogy a sajtó és a közvélemény képviselői egy ártatlan embert vegzálnak; nyilván azért, más magyarázat nincs, mert Farkas cigány, ők pedig rasszisták. És ő, Lázár, ezt nehezen tűri.

Szép ez a tisztánlátás, ez a gondolati és morális igényesség egy igazán prominens kormánytagtól a kormány több hete tartó, intenzív rasszista kampányának kellős közepén. Önvizsgálatra ösztönződtem általa. Rá kellett jönnöm: valóban rasszista vagyok, mi más lennék. A cigányokat különösen utálom. Vannak persze rendes cigányok is, de ez a Farkas valahogy nem az, tényleg. Sötét, gátlástalan, kártékony figura, aki a sajátjainak árt a legtöbbet. Amúgy azért is tarthatják, mert pompás szolgálatot tesz azzal, hogy tevékenységével ébren tartja, szítja a cigánygyűlöletet, hisz minden előítéletet fényesen igazol: lop, csal, hazudik. Nem kóser, na; mármint nekem. Mert, ezt is Lázár mondta, a munkája iránti kormányzati bizalom töretlen. (Mit is csinál???)

Kóser: jotja eszembe, nyilván antiszemita is vagyok, Habonnyal, Kósával, Kováccsal, Mészárossal, Lázárral, Polttal, Rogánnal, Simicskóval, Szijjártóval – az elittel – is azért van bajom, mi másért lehetne, mert olyan zsidó fejük van nekik. A zsidókat meg csak a pénz érdekli, gondoljunk csak Raffaello Szent János Rolexszel és Leo­nardo Vuitton apostol táskás szemmel japán ételkülönlegességet talál fel című ismeretlen festményeire (állítólag egy Szerb utcai lakásban találhatók). Persze, ők nem tehetnek arról, hogy olyan a fejük, amilyen. És igazán nemcsak a pénz érdekli őket, hanem a lóvé, a mani, a suska is. Ja, meg esetleg a hatalom. Szóval nagyon rendes emberek.

Ki is tüntették Bayer Zsoltot, aki szintén nagyon rendes ember, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének átadásán ő és Lázár, régi harcostársakhoz illően, bensőségesen megölelték, megcsókolták egymást. Nem szép ebbe az idillbe belezavarnunk, tényleg. De a rasszisták, sajna, nem racionálisan működnek.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
Élet és Irodalom 2024