DÓZSA – KÉTSZER!

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 29. szám, 2016. július 22.

A Műcsarnokban július 27-től látható Szervátiusz Jenő- és Tibor-kiállítással kapcsolatban tévesen állítja az intézmény sajtóközleménye, hogy Szervátiusz Tibor Dózsa-szobra a Magyar Nemzeti Galériát „eddig csak egyszer hagyta el 2009-ben, amikor a MODEM Messiások című tárlatán állították ki”. A valóság az, hogy a berlini Magyar Ház koordinálásában 1991. szeptember elejétől 1992. március végéig tartott Határok nélkül, Budapest–Berlin kulturális találkozások az egész német fővárosra kiterjedő fesztiváljának keretében a Műcsarnok műszaki személyzete egyszer már kiszállította a monumentális alkotást a Budavári Palota kupolája alól. Mint a Magyar Ház akkori igazgatóhelyettese és tárlatszervező referense tanúsíthatom, hogy előbb a porosz metropolis keleti felében, a Karl Liebknecht Str. 9. alatti székházunkban vendégeskedett ősszel, a négyméteres Kolozsvári Krisztus vagy a szintén méretes Petőfi-variánsok mellett. Az ünnepélyes vernisszázson Csoóri Sándor épp a szobornál állva mondott erre épített megnyitó beszédet, utána Sára Sándor jelenlétében levetítettük Az ítélet című Dózsa-filmet, és a rendezvényekről dokumentumfilm is készült. A második menetben, február folyamán Berlin nyugati felén a város legrégebbi erődítménye, a spandaui Citadella gótikus dísztermében és reneszánsz Rondellájában megismételt Szervátiusz-tárlaton Nemeskürty István szónokolt, és Sára Sándor másodszor is kiutazott a dokumentumfilm forgatásának folytatására, megörökítve a szállítási és rendezési nehézségeket egyaránt. A páros monstretárlatról kísérő katalógus is készült.   

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 48. szám, 2021. december 3.
LXV. évfolyam, 46. szám, 2021. november 19.
LXV. évfolyam, 45. szám, 2021. november 12.
Élet és Irodalom 2021