BIZTOSÍTÁS, BIZTONSÁG

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 27. szám, 2016. július 8.

A hortobágyi robbanás amúgy meglehetősen homályos ügyében egy dolog kristálytisztává vált: a katonáknak nincsen élet- és felelősségbiztosításuk. Négy évvel ezelőtt döntött úgy Hende Csaba, az akkori honvédelmi miniszter, hogy túlságosan drága a biztosítás, nem áll arányban a bekövetkezett káresemények számával, felmondta hát a biztosítást. A miniszter amúgy is józan takarékosságával tűnt ki, megmutatkozott ez saját külföldi útjainak kapcsán is,  rábízta hát katonáit a jó szerencsére, ez azonban – Zrínyi óta tudjuk forgandó, különösen egy negyedtonnás repeszbomba esetében. A jelenlegi miniszter bejelentette, hogy az özvegyek és az árvák megkapják  a jussukat, sőt többet is annál, mint amennyit a biztosító fizetett volna.

Mi pedig szegényebbek lettünk egy előítélettel. Azt gondoltuk, hogy a katonaságnál nem magasak a bérek, viszont a szociális biztonság példa értékű.

Most már tudjuk, hogy ez utoljára a szocialista kormányzat alatt volt igaz. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024