Átírva

VISSZHANG - LX. évfolyam, 21. szám, 2016. május 27.

Megjegyzéseim a következők Bartha Eszter reflexiójához (A partizánvadász visszalő, ÉS, 2016/19., máj. 13.), melyet Ungváry Krisztián cikkéhez fűzött (Egy vita tanulságai, ÉS, 2016/17., ápr. 29.). Miért akarják a liberálisok a fasizmus elleni küzdelemből szőröstül-bőröstül kiiktatni a valódi, vagyis a baloldali antikapitalizmust? Miért tulajdonítanak tényleges kapitalizmusellenességet a náci – valójában demagóg! – antikapitalizmusnak? Miért írják át – velejéig hamisan – a második világháború történetét, törölve abból a Nagy Honvédő Háborút… A második világháború átértékelése azért vált szükségessé nyugaton, mert kellemetlenné lett az a kérdés, a kapitalizmus hogyan szülte meg a fasizmust. Kellemetlen nézőpont, kellemetlen kérdés. Képtelenek szembenézni azzal, hogy mind a fasizmus, mind a polgári demokrácia a tőke védőernyője (ugyanazon társadalmi rendszer két uralmi típusa). Legmélyebbre nyúló gyökerük, történelmi funkciójuk megegyezik. Az „azonos” és a „mégsem azonos” dialektikája. El kellett tagadniuk, hogy a polgári fejlődés egynémelyik változata vezetett a fasizmushoz és a nemzetiszocia­lizmushoz. Ez az önigazoló ideológiai szükséglet hívta életre a totalitarizmus ideológiáját, hogy aztán annak jobb- és baloldali változataként a totalitarizmus közös nevezőjét láttathassák a nácizmusban és a bolsevizmusban. A totalitarizmuselmélet által precíz taxativitással tárgyalt felszíni egybeesések (Hitler és Sztálin rendszere között) kezükre játszanak abban, hogy indokolhassák a kapitalizmus történelmi leválthatatlanságának tételét. Így megéri magukat függetleníteni attól a történeti igazságtól, hogy a náci és a sztálini rendszer egymás ellenfelei voltak, és nem képeztek közös társadalmi és politikai alapot. Ma, retrospektíve, a nácizmus legyőzésében betöltött szovjet főszerepet kell visszavenni ahhoz, hogy a történelem a polgári berendezkedés dicsfényét mutathassa. Nem a történeti tények, hanem az önigazoló-magyarázó konstrukciók eszmei szükséglete számít. Az „elmélet”, illetve hiedelem, miszerint 1941. június 22‑én a Szovjetuniót megtámadva, Hitler elejét akarta venni a Vörös Hadsereg küszöbön álló, Németország elleni hadműveletének, része a nácizmus és a kommunizmus azonosítását és a Molotov–Ribbentrop-paktum sajátos értelmezését magában foglaló ideológiai komplexumnak.

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 23. szám, 2018. június 8.
LX. évfolyam, 36. szám, 2016. szeptember 9.
LX. évfolyam, 34. szám, 2016. augusztus 26.
Élet és Irodalom 2024