Sümegen

VISSZHANG - LX. évfolyam, 19. szám, 2016. május 13.

Az ÉS legfrissebb számában olvastam egy színvonalas írást Kenesei István tollából (Az egyetem csendes... címmel). A szerzőnek az ország felsőoktatási, tudományos és közoktatási állapotait taglaló, e szféra forráshiányát és teljes kilátástalanságát bemutató írásával nagyrészt egyetértek. Viszont szerepel ezen elemzésben egy pár soros – véleményem szerint átgondolatlan és igaztalan – megállapítás, amelyet érintettként szeretnék ezúttal pontosítani.

Az anglikán hitről katolikusra áttért – a XIX. század második felében legendás írországi egyetemalapítói életművet felmutató – J. H. Newman bíborosról elnevezett sümegi „közösségi főiskola” (pontos jogi megnevezéssel Newman Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ) „kritikán aluli sümegi képzése” kapcsán az engedélyezési eljárást sikerre vivő kezdeményező bizottság tagjaként, valamint a cikkben tudatosan nevetségessé tett felsőoktatási jegyzet szerkesztőjeként az alábbiakat szeretném hozzáfűzni a leírtakhoz:

1. Sümegen több nívós nemzetközi konferenciát is tartottak a közösségi főiskola szervezői az elmúlt esztendő során, amelyekről a nemzetközi sajtó is hírt adott (e híradások a www.newman.hu weboldalon megtalálhatóak). Legutóbbi tudományos rendezvényünkön 1400 érdeklődő vett részt a katolikus múltjára büszke, Balatonhoz közeli és festői szépségű kisvárosban.

2. E konferenciák ugyan nem garanciái a majdani oktatási színvonalnak, miként az eddig nagyrészt az alapítói kör saját költségén (!) lefordított és kiadott féltucatnyi szakkönyv se biztosíték semmire. Viszont egy olyan neves lap, mint az ÉS alkalmi szerzője talán megvárhatná a kritikája kinyilvánításával az oktatás szeptemberi megkezdését. Hogy is lehetünk színvonal alattiak, ha még nem is oktatunk? Honnan tudja a szerző, hogy a Wekerle Főiskola mellett még melyik hazai vagy külhoni felsőoktatási intézmény fog szakokat kihelyezni a Newman KFKK részeként Sümegre?

3. A nyugat-balatoni térségben jelentős piaci hiány van turisztikai és menedzsmentszakemberekből, ezeket a munkavállalókat szándékozik az alapító katolikus kutatók magánvagyonából (!) infrastruktúrát fejlesztő intézmény mielőbb pótolni a helyi vállalkozások és önkormányzatok felkérésére.

4. A Korszerű szövetkezeti ismeretek nevű tantárgyhoz készült egyetemi jegyzetet neves felsőoktatási szakemberek írták. (Egyébként a brit és a holland polgárok hagyományosan a latin rítusú keresztény kultúra részesei. Pusztán nem római katolikusként alkotóelemei a keresztény civilizáció nyugati felének, hanem különféle protestáns felekezetek tagjaiként azok immár a reformáció óta).

5. Kezdeményezésünket övön aluli támadások érték a balliberális online sajtó felől az MNB-től kapott kutatási támogatások miatt. E pártpolitikai küzdelemből nem kívánjuk kivenni a részünket, habár karakteres véleményünk volna róla. A szóban forgó pályázatokat maradéktalanul és tisztességesen megvalósítottuk, az elszámolásokat pedig lezártuk mintegy félszáz közreműködő kutató, oktató és menedzser munkájának hála. Az eredményeink magukért beszélnek.

6. A megyeszékhelyen született, máig Veszprémben élő polgárként büszke vagyok arra, hogy elhivatott és önfeláldozó kollégáimmal magaskultúrát vittünk egy Veszprém megyében fekvő, csodás adottságú, de kissé talán félreeső lokációjú, nem utolsósorban mélyen vallásos lakossággal rendelkező járási székhelyre.

Kérem, legközelebb mielőtt még bárki méltatlanul megbélyegezni szándékozna nívós felsőoktatási kezdeményezésünket, inkább látogasson el azt megelőzően bármelyik rendezvényünkre. A magunk részéről minden istenfélő vagy ateista érdeklődőt egyaránt szívesen látunk.

(A szerző az ÉS egykori szerzője és máig hűséges olvasója.)

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 45. szám, 2023. november 10.
LXVII. évfolyam, 26. szám, 2023. június 30.
LXVII. évfolyam, 14. szám, 2023. április 6.
Élet és Irodalom 2024