ÖNKRITIKA

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 11. szám, 2016. március 18.

Stumpf István, Orbán Viktor korábbi mentora, első kormányának kancelláriaminisztere, akinek 2002 végén rövid időre havi egymillió forintos lakásbérlése került a címoldalakra, 2010 óta a Fidesz által jelölt és megválasztott alkotmánybíró, írt egy esszét A magyar polgár című kötetbe. „Új törésvonalak jelentek meg a hatalom belső köreiben, a Fidesz új generációjának már semmit sem jelentett a szakkollégiumi időszak közösségi érték- és élményvilága. Sokuk számára a hatalmi pozíciók birtoklása, a szimbolikus és anyagi javak gyarapítása lényegesen nagyobb motiváló erővel bírt, mint a politikai közösséghez tartozás élménye, illetve a nemzeti ügyek szolgálatának ethosza. Az alkotmányozó többség birtokában új Alaptörvényt léptetett életbe, kiterjesztette a politikai zsákmányrendszer tradicionális határait: a fontosabb közjogi pozíciókba a saját jelöltjeit juttatta be.”

Például őt.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 45. szám, 2019. november 8.
LXIII. évfolyam, 44. szám, 2019. október 31.
LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11.
Élet és Irodalom 2019