Liberalizmus és demokrácia mínusz

VISSZHANG - LX. évfolyam, 11. szám, 2016. március 18.

Sajátos módját választotta az írására (A demokratikus alkímia éve, ÉS, 2016. január 15.) érkezett kritikák megválaszolásának Lakatos Júlia: úgy tesz, mintha nem arról írt volna, amiről a három bírálat szól. (Még egyszer a liberalizmus pluszról, ÉS, 2016. március 11.). Felrója kirikusainak, köztük nekem is, hogy cikkét az Orbán-rendszer apológiájaként olvasták, miközben ő nem is erről, hanem csak általában a demokráciákról szóló diskurzus megújításának szükségességéről értekezett. Csakhogy eredeti írásának kiindulópontja a Politico rangsora nyomán az, hogy „hogyan értelmezzük Orbán Viktort”. Tehát a szerző a mai magyar politikai berendezkedésről beszél és keres értelmezési keretet. Az Orbán Viktor által működtetett rezsim értelmezése nem kerülheti meg az Európai Uniót, mely egyben értelmezési keretként is kell hogy szolgáljon. Ennek az értékközösségnek, amelyhez az ország 2004-ben csatlakozott, az alapja – a nyugati típusú liberális demokrácia – mindaddig kötelezi a magyar kormányokat demokráciafelfogásuk kialakítása során, amíg annak tagja az ország. E mellett lehet értekezni Richard Youngs egyébként kitűnő tanulmánya (Exploring ‘Non-Western’ Democracy) nyomán a nem nyugati típusú demokráciákról, de ennek nem sok köze van a liberális demokrácia megújításához. Youngs legfontosabb példája – amit Lakatos is idéz – Tunézia. De Tunézia – egyedüliként az Arab Tavasz országai közül – bármilyen komoly sikereket ért is el a demokrácia kiépítésében, nem felel meg az Európai Unió liberális demokratikus követelményeinek. Ez önmagában nem lenne baj, hisz nem is törekszik erre. A baj az, hogy Magyarország – tagsága ellenére – sem felel meg. Ezen három módon lehet változtatni: a) meg kell győzni az Uniót a liberalizmus feladásáról, b) újra érvényt kell szerezni a liberális demokrácia uniós elveinek Magyarországon, vagy c) ki kell lépni az Unióból. A jelenlegi magyar kormány az elsőt nem képes megvalósítani, hiszen ahhoz 27 további tagállam beleegyezésére lenne szükség, a további két lehetőséget elveti. Kilépni nem akar, mert nem kívánja elveszíteni az uniós pénzeket, a jogállamiságot és a garantált jogokat pedig azért nem kívánja vissza, mert meggyőződéses illiberális. Amíg tehát Magyarország a jelenlegi elveken nyugvó Unió tagja, addig Tunézia nem megfelelő értelmezési kerete az itteni demokrácia megítélésének, arról nem is beszélve, hogy idehaza – ahogy Bozóki András írása  (Liberális autokrácia?, ÉS, 2016. március 11.) ugyanabban a számban felhívja rá a figyelmet – időközben a Tunéziában már elért demokrácia is veszélybe került.    

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024