CSAK SEMMI ÜNNEP!

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 10. szám, 2016. március 11.

Szépen körvonalazódik, hogy Orbán szándékai szerint az ötvenhatos emlékév kapcsán a legkevésbé sem a forradalom szereplőiről lesz szó, hanem csupán leverőiről, tehát az 56 végén hatalmat nyert kommunistákról. Hű megbízottjai pedig készséggel követik őt ennek érvényesítésében. Először Kövér László tette egyértelművé egy sátoraljaújhelyi fellépésén, hogy ma is mindenben kizárólag a kommunisták az érdekesek, még a menekülthullámot is ők idézik elő. A kommunizmus szellemét követő, „új bőrbe vedlett régi fenevadak”-ként kényszerítik ránk a minden ízükben idegen migránsokat. Azután a fajvédő Donáth szobrának avatására készülő Gulyás Gergely jött elő azzal, hogy teljesen érdektelen, ki hogyan viszonyult a nácizmushoz, egyedül az érdekes, mit tettek vele a kommunisták. Általában véve pedig egyetlen önkény létezik, és az a kommunistáké, akiknek bűnös volta még a legsúlyosabb erkölcsi eltévelyedéseket is felülírja.

Így most az emlékévre várhatóan a hisztérikus kommunistázás nyomja majd rá a bélyegét, melynek következtében ugyanúgy el fog veszni az esemény minden, tényleges tartalma, ahogyan tíz évvel ezelőtt is, a nácik jóvoltából. Egyszersmind elvész majd belőle minden, ami ünnepinek nevezhető. De hát miért is kéne ide most bármiféle ünnep? Még a végén valaki képes lenne azt hinni, hogy az orbáni hazamentésen kívül is léteztek itt megünnepelni való események!

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024