Aki túlülte sorstársait

PUBLICISZTIKA - LX. évfolyam, 9. szám, 2016. március 4.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 20 dossziét töltenek meg a Nagy Lajossal és ügyeivel foglalkozó dokumentumok. Az 1985-ben, 60 éves korában elhunyt férfi életének fele börtönben telt el, nagyobb részt politikai „bűncselekmények” miatt. Végigülte az ország szinte összes fegyintézetét. Szabadulása után, 1983-ban kitelepítették egy isten háta mögötti tanyára. 198 centiméteres magasságával, erős testalkatával, vöröses hajával, sajátos fejformájával (magas homlok, ovális arc, elálló fül) feltűnő jelenség volt. A nagydumás, megnyerő modorú, kitűnő szervezőkészségű, ellentmondásos személyiségnek egykori rabtársa, Krassó György szerint „lenyűgöző hatása volt az emberekre”. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 49. szám, 2023. december 8.
LXVII. évfolyam, 13. szám, 2023. március 31.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
Élet és Irodalom 2024