Az utókor ítélete

VISSZHANG - LX. évfolyam, 8. szám, 2016. február 26.

A II. világháború után Európa számára (részünkre a rendszerváltozás után) alapvetően megváltozott a politikai helyzet. Köszönet a francia Schumann-nak és a német Adenauer­nek, akik létrehozták az Európai Uniót megelőző „Szén- és Acélközösséget” (ESZAK), mely olyan szoros gazdasági kapcsolatot teremtett a korábban csaknem húszévenként háborúzó országok között, amely megszüntetett mindenféle komolyabb viszálykodást, ellenségeskedést. Gyermekeinknek már nem kell lelkesen kísérniük az utcákon a háborúba dalolva menetelő katonáinkat, és soha még egyszer nem ismétlődhet meg, hogy polgártársainkat származásuk miatt üldözzék, megsemmisítsék.

Mindez új helyzetet teremtett az országvezetők számára is. Ma már nem lehet a haza érdekében vívott hősies harccal, esetleg életük feláldozásával megörökíteni nevüket a történelemkönyvekben. Ennél a feladat kevésbé veszélyes, de annál összetettebb. Mindettől függetlenül hiszem, hogy minden országvezetőnek, miniszterelnöknek változatlanul az az elsődleges célja, hogy ténykedésével nyomot hagyjon hazája történelmében, pontosabban beírja nevét az ország „dicsőségkönyvébe”. Ez mindnyájuknak óriási kihívás. Számomra sokkoló, hogy tőlünk délre korrupciós ügyek miatt miniszterelnökök börtönbe kerültek, és esetleg még el is ítélhetik őket. (Előzmény az ÉS-ben – Szűcs László: Jelentés a mókuskerékből,  2015/46., nov. 13.a szerk.) Mindez azt is jelenti, hogy nem elég kiváló adottságokkal rendelkeznie egy pártelnöknek (kormányfőnek) a hatalom megszerzéséhezés megtartásához: kormányzati munkájával is bizonyítania kell, hogy képes az ország hatékony irányítására, és kizárólag az össztársadalom érdekeit szolgálja. Kivételes helyzetet jelent és óriási lehetőségeket kínál, ha egy párt, egy kormány két turnuson keresztül is hatalomban marad, és különösen, ha jó eséllyel újabb négy évre is megtarthatja a kormányrudat.

A több cikluson keresztül tartó kormányzás lehetőséget teremt olyan hosszú távú programok kidolgozására, megvitatására és elindítására, melyek eredményeképpen megindulhat az ország felzárkózása, rég óhajtott virágzása és lakosság életkörülményeinek javulása. Mindezt négy éven belül még megszervezni sem lehet, nem beszélve a kezdeti eredmények felmutatásáról. A siker érdekében összpontosítaniuk kellene fiskális erőnket, és mellőzni minden attraktívnak tűnő, de milliárdokat emésztő programot. Kívánatos, hogy ennek a felzárkózási, kiemelt programnak a kiválasztását, súlypontjainak adottságainkhoz alkalmazkodó megtervezését kezdetben ne a sok egyéb adminisztratív feladattal megterhelt minisztériumi dolgozók, hanem az egyes területek szakértői, kiválóságai végezzék. Ki kell választaniuk azokat a területeket, ahol kiemelkedő szürkeállománnyal, alkotó, innovatív koponyákkal rendelkezünk. Szükség esetén hazahívhatunk régóta külföldön dolgozó magyar mérnököket, kutatókat. Azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy a magyar agyakból kipattanó ötletek, tudományos folyóiratokban közölt felismerések más országokat gazdagítsák. Fel kell térképeznünk, melyek azok a területek, amelyeken erős szellemi potenciállal rendelkezünk, amelyeken számos új felfedezés, szabadalom született, amelyek eladható termékké is alakíthatók. Érdemes lenne az alapkutatásban elért eredmények közlése előtt megvizsgálnunk: nem lenne-e célszerűbb a technológiai szempontból esetleg hasznosíthatókat előbb szabadalmaztatnunk. Nem örömet, hanem szomorúságot okozott, hogy tudományos folyóiratokban közölt eredményeinkre, felismeréseinkre 38 amerikai szabadalom hivatkozik. Hiszem és vallom, hogy ha kivándorolt hazánkfiai képesek voltak külföldön kiemelkedő, Nobel-díjjal is elismert eredményeket elérni, ha Dél-Korea és Finnország képes volt a háború után hihetetlenül nehéz helyzetből látványosan kitörni, akkor szellemi erőink összefogásával és célzott támogatással mi is képesek vagyunk az előrelépés feltételeit megteremteni.

A hosszú ideig tartó kormányzás esetén is alapvető követelmény: a demokrácia alapszabályainak szigorú, következetes betartása. Ez biztosíthatja a megfelelő közérzetet az alkotó munkához. A népszerűség, a nagy parlamenti többség birtokában a kormánynak nincs szüksége semmiféle manipulációra, a demokrácia kereteinek szűkítésére. Még a gyanúját is el kell kerülni annak, hogy a miniszterelnök bármilyen vonatkozásban saját vagy közvetlen hozzátartozói, környezete érdekeit helyezné előtérbe. Ez nem mindig olyan egyszerű, hiszen a munkatársak, az alacsonyabb szintű döntéshozók, a miniszterelnök jóindulatának elnyerése érdekében különböző módon kívánnak a kedvében járni. (Azt azért nem várhatjuk, hogy egy falu vagy város először ne a miniszterelnök vagy a miniszter utcáját hozza rendbe!) Ettől azonban sokkal komolyabb „kivételezések” is veszélyeztethetik a kormányfő és miniszterei nimbuszát: ezek felsorolásától eltekintek.

A kommunikáció mai világában már semmi nem marad titokban: a belpolitikai pozitív és negatív intézkedések pillanatokon belül világhírré alakulhatnak. Ez azzal jár, hogy a történésekről nemcsak a belső, hanem a külföldi közvélemény is kifejtheti pozitív vagy negatív véleményét. Az EU tagországait is kötik bizonyos alapelvek, amelyeket érdemes betartani. A fékek és ellensúlyok rendszerét esetleg megszegő határozatok bizony kiválthatják az EU sajtójának, tagországainak ellenérzéseit. Ha ezek a kritikák gyakoriak és intenzívek, akkor érdemes politikusainknak elgondolkozniuk, hogy új törvényeinkkel – esetleg akaratlanul – nem sértették-e meg a demokrácia alapelveit.

Irigylésre méltó helyzetben vannak vezető politikusaink. Hiszen kell ennél nemesebb, szebb feladat, mint az ország érdekében hozott alapvető reformok beindításával beírni nevüket hazánk dicsőségkönyvébe? Ezt bizony az égvilágon semmi nem kompenzálhatja!

(A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja)

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 1. szám, 2018. január 5.
LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 39. szám, 2017. szeptember 29.
Élet és Irodalom 2020