ÚTON EURÓPÁBA(N)

PÁRATLAN OLDAL - LX. évfolyam, 4. szám, 2016. január 29.

Az utóbbi időben többször volt módom megtapasztalni honfitársaim utazási szokásait nemzetközi vonatokon – Bécs és Budapest között. Ezen a vonalon csak azok kötelesek helyjegyet váltani, akik Magyarországon belüli utazásra veszik igénybe a vonatot. Két eset néhány napon belül: 1. Fiatal magyar pár lép be a hatszemélyes kabinba, ahol rajtam kívül két fiatal ázsiai lány tartózkodik, éppen egy filmet néznek iPad-jükön. A magyar férfi leül a három szabad hely egyikére, párja vele szembe, de rögtön rá is ordít társára (magyarul): miért ültél le, az egyik „kiscsaj” a mi helyünkön ül, biztosan nincs is jegye (volt neki). Végül maradnak egymással szemben, hiszen így jobban is látnák egymást, ha felnéznének okostelefonjukból. 2. Anya és lánya toppan be a fülkébe, ahol megint csak három szabad hely van. Ülhetnének egymás mellett vagy egymással szemben, de az anya rögtön ráordít – persze megint csak magyarul – egy félig alvó férfira: ez a mi helyünk! Az ember nem ért egy szót sem, de érzékelvén az agressziót a szavakban, jobbnak látja odébbállni. Hát így utazunk mi, magyarok itt Európa közepén, jóval túl a menekülthullámon.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 11. szám, 2022. március 18.
LV. évfolyam 11. szám, 2011. március 18.
LV. évfolyam 8. szám, 2011. február 25.
Élet és Irodalom 2023