Identitás és választójog
VISSZHANG - LX. évfolyam, 2. szám, 2016. január 15.A két egyaránt kiválói politikai gondolkodó, Bokros Lajos és Bauer Tamás vitájából kimaradt két, egyaránt fontos tény (ÉS, 2015/34., 2015/51–52.).
A magyar állampolgárságért folyamodó – állítólag a millióhoz közelítő – kisebbségiek legfőbb motivációjának nem az identitás megélése, hanem az EU-ban korlátlan mozgást biztosító útlevél látszik. A lélektani, tehát az identitás kifejezése és a politikai, a választójoggal élés csak másodlagos.
A külföldön élő állampolgárok választási joga nem kelet-közép-európai találmány. Második, választott hazám, Franciaország polgárai is élhetnek vele. Sokáig csak szenátort választhattak, újabban a parlamentbe is küldenek képviselőket. Kétségtelen, kelet-közép-európai az állampolgárság, és így a választójog kiterjesztése szomszéd (utód‑) államok polgáraira. A 65 milliós Franciaország kb. kétmillió külföldön élő állampolgárt tart nyilván, ezek közül többen két-három nemzedék óta élnek külföldön, de megtartották francia identitásukat és állampolgárságukat.
Az ördög ez esetben is a számokban rejlik. A kétmillió közül mintegy millió gyakorolja választójogát, tehát 1/65. Magyarország esetében az 1/10 arány egészen más. A külföldön élő franciák szavazatát nem keverik össze a francia területen élőkével. Képviselőikről külön választókerületekben szavaznak, tevékenységük tehát követhető, ellenőrizhető. Noha a többi képviselővel azonos jogokkal rendelkeznek, arányuk (11/577) gyakorlatilag sohasem teszi lehetővé, hogy belföldi honfitársaik döntését módosítsák.
