BÉKÉVÉ OLDJA

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 47. szám, 2015. november 20.

„Elhunyt Szabó László újságíró, aki 25 évig vezette a Kék Fény című műsort” – olvashatjuk az internetes portál szűkszavú tudósítását. Pedig ennél azért szerteágazóbb volt Szabó tevékenysége. A Népszabadság újságírójaként ő volt a párt ökle a hatvanas-hetvenes években. 1966-ban ő írt leleplező cikket azokról az 56-os forradalomban való részvételük miatt elítélt, majd a hatvanas évek elején „börtönből szabadult politikai bűnözőkről”, a „rendszer megveszekedett ellenségeiről”, akik „összeesküvő módon külföldi kapcsolatokat is keresve, terveket szőttek a rendszer a megdöntésére (...), többük – például Vásárhelyi Miklós – ellen azért kellett újból eljárást indítani , mert nyilvánosan népi demokratikus rendünk ellen izgattak, bujtogattak. (...) Az említett esetek is figyelmeztetnek arra, hogy az országon belül még nem fogytunk ki az ellenségeinkből. Van még belőlük, s őket számon tartani, ellenük küzdeni nem csupán a rendőrség feladata...” (ismerős szövegek, nem? Humanitás és erély, Népszabadság, 1966. március 22.) A cikk megjelenését követően édesapámat rendőri figyelmeztetésben részesítették, és kirúgták állásából. Nagy volt otthon az ijedtség. Ezt érzékelve 12 éves bátyám elhatározta, hogy bosszút áll az újságírón. Barátjával bementek egy nyilvános telefonfülkébe, hogy felhívják Szabó Lászlót, ám a telefonkönyvet fellapozva szembesültek azzal, hogy abban nem egy, hanem több tucat ilyen nevű előfizető található. Rövid tanakodás után, hogy biztosra menjenek, az összes Szabó Lászlót végighívták, és kiskamasz, rekedt hangjukon valamennyit életveszélyesen megfenyegették. Ezúton kérünk bocsánatot a többi Szabó Lászlótól. 

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 20. szám, 2023. május 19.
Élet és Irodalom 2024