Szomorú temetés
VISSZHANG - LIX. évfolyam, 47. szám, 2015. november 20.Szegény Gáspár Endre!
Amikor nemrég Joyce Ulyssesének új fordítása megjelent, az egyik recenzens a mű 1947-es első magyar kiadásának átültetőjeként Gáspár Zoltánt nevezte meg, aki mellesleg már 1945 januárjában elhunyt. Most Thomas Mann Doktor Faustusát illetően sorolja – fölteszem: jogos – kifogásait egy recenzens, és közli, hogy „Szöllősy Klára fordítása először 1969-ben jelent meg”. (Ex libris, Weiss János, 2015/46., nov. 13.) Ami persze igaz, csakhogy a regény már 1948-ban, Gáspár Endre fordításában is megjelent, és – legalábbis az említett és kifogásolt példákból ítélve – semmivel sem tudott kevesebbet kezdeni az op. 111-es Beethoven-szonáta motívumaival, mint Szöllősy Klára. Ami utóbbinál „kék az ég”, „zöld a rét”, „Is-ten áld”, az Gáspár Endrénél „ég-azúr”, „zöld mező”, „Ég veled”.
Annak idején Déry Tibor Vidám temetés címmel remek novellát írt Gáspár Endre haláláról. Az viszont, amit a feledékeny szellemi utókor manapság Gáspár Endrével művel, nem más, mint szomorú temetés.