PETRA OHIÓBÓL

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 45. szám, 2015. november 6.

Többen feltételezik, hogy nem is létezem, és a Lázár György egy írói álnév. Nem az. De a gyanú nem alaptalan, mert nemrég tudtam meg, hogy a 2010-ben elhunyt író-filozófus, Tordai Zádor álneve Lázár György volt. A névazonosság egy néhai politikussal vagy éppen egy írói álnévvel lehet áldás is, de az én esetemben inkább kényelmetlen.

Vannak olyanok, akik kénytelenek megváltoztatni identitásukat, például a Facebook-profiljukat. Ez történt néhány hete Petra Laszlo-val, aki fenyegető üzeneteket kapott. Egy hölgy a Fülöp-szigetekről azért dorgálta meg, mert elgáncsolta a migránsokat, és arra kérte, hogy imádkozzon bűnbocsánatért. Egy Szaúd-Arábiából érkezett bejegyzés nemes egyszerűséggel „rasszista szajhának” titulálta.

Petra hamarosan rájött, hogy összetévesztették azzal a magyar operatőrrel, László Petrával, aki migránsokat gáncsolt el. A szőke magyar operatőr története és a filmklip bejárta a világhálót, igen sokan felháborodtak és a Facebookon üzentek neki. Így találtak rá Petra Laszlo-ra, arra a 33 éves, háromgyermekes családanyára, aki az Egyesült Államokban, Ohio államában lakik. Az ohiói Petra nem értette a dolgot, hiszen neki barna haja van, ez a Face­bookon szereplő fényképen is jól látható, de ilyen apróságra nem adtak a felháborodott üzengetők.

Petra egy Cleveland melletti kisvárosban dolgozik, még gyerekként került el Magyarországról, és ráadásul – most tessék fogódzkodni – fényképészként keresi a kenyerét. Bizonyára vonakodva viszik portréfotózásra hozzá a gyerekeket a szülők, ha azt olvassák, hogy Petra migráns gyereket rugdos.

Az ohiói Petra kénytelen volt megváltoztatni Facebook-identitását, és mostanában óvakodik a világhálótól. Arra vár, hogy a rugdosási ügy elüljön. A magyar Petra már bocsánatot kért a malőr miatt, de úgy vélem, hogy megkövethetné az ohiói Petrát is, hiszen a Facebook jóvoltából ő is a gáncsolási ügy áldozatává vált.

 

http://www.cosmopolitan.com/politics/news/a48331/online-harassment-mistaken-identity/

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 42. szám, 2021. október 22.
LXV. évfolyam, 37. szám, 2021. szeptember 17.
LXV. évfolyam, 17. szám, 2021. április 30.
Élet és Irodalom 2021