Anonymusok

Természetesen igaza van Vásárhelyi Máriának (A nyelv azé, aki megműveli, ÉS, 2015/40. okt. 2.), hogy minálunk a névtelenül nyilatkozó magas rangúak valójában a kormányzati suttogópropagandát szolgálják, amikor anonymusként nyilatkoznak. De azt nem állítanám, hogy ez a közlési forma többnyire a demokratikus normákat sértő rezsimekben dívik, mivel ez bevett gyakorlat a normális demokráciákban is. Mint annyi másban, Orbánék itt is csupán módszeresen kijátsszák az írott és íratlan szabályokat, törvényeket, s szellemükkel ellentétesen használják azokat. Az amerikai kormányhivatalok napi sajtótájékoztatóin rendszeresen előfordul, hogy a szóvivő közli: ezt most „background”, vagyis háttér alapon mondom, ilyenkor a sajtó magas rangú külügyi stb. tisztviselőt idézhet, de meg nem nevezheti. S olykor, ám többnyire már a tisztviselő és az újságíró különbeszélgetésén előfordulhat a „deep background”, tehát a mély háttér is, amikor már csupán kormánykörökre lehet hivatkozni. Ez utóbbiról mondta egykor amerikai kollégám, hogy amikor, teszem azt, ebédel a magas rangúval, és az elárul neki valamit, akkor kölcsönösen használják egymást, s ez kényes – és törékeny – bizalmi viszony. A Washington Post diplomáciai szemleírója mesélte, utóbb már nevetve, hogy az 1972-es (vietnami) „karácsonyi bombázást” megelőzően őt Kissinger szabályosan félrevezette, s ezért a szerkesztőség titkárnőivel tudatta, ha – az akkor még nemzetbiztonsági tanácsadó – hívná telefonon, ne kapcsolják... Minek tagadjam, pártállami tudósítóként irigykedtem rá, nem is képzelve, hogy egyszer mi is  ilyen helyzetbe juthatunk, bár mostanában eltűnődöm, vajon mai ifjabb kollégáim megtorolják-e a magas rangú félrevezetést.

Maga a background forma néha kifejezetten szükséges. Egy csúcstalálkozón s utána az elnök főemberei olyan részleteket is elárulnak, amelyek nem fértek bele a főnök nyilatkozataiba, s ilyenkor azért maradnak tudatosan a „háttérben”, nehogy lelőjék: a miniszter, tanácsadó netán a sajtószerkesztőket jobban megfogó szavakat használ, s elorozhatja az újságcímeket… Akad példa ott is a visszaélésre. 1971. decemberben az indiai–pakisztáni háború napjaiban találkozott az amerikai és a francia elnök az Azori-szigeteken, s utána a Washingtonba tartó gép fedélzetén egy névtelen magas rangú közölte: ha Moszkva nem állítja le Delhi előrenyomulását, fuccsba mehet Nixon jövő tavaszra kitűzött látogatása a szovjet fővárosba. Mire a Washington Post tudatta: ők bizony megnevezik, „saját forrásból” a magas rangút, vagyis Kissingert (vajh’ ki ne tudta volna?!), mert ilyen alapvető nemzetbiztonsági ügyben nem szabad háttérben maradni. S utána a Post egy-két hétig kötötte az ebet a karóhoz: a napi sajtótájékoztatón valahányszor elhangzott a background a szóvivő szájából, a lap két tudósítója elnézést kért, s kiment a folyosóra, hogy később természetesen mindenről értesüljön.