CSEPEGTET

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 40. szám, 2015. október 2.

Ferenc pápa az Amerikai Egyesült Államokba látogatott, beszélt a Kongresszusban is. A beszéd alatt egyszer rövid szünetet tartott, hogy belekortyoljon a számára előkészített vízbe. A felszólalás végén lelépett az emelvényről, a képviselők és szenátorok között a kijárat felé indult, a Kongresszus tagjai felpattantak székükről, és igyekeztek a közelébe férkőzni. Nem így Bob Brady, Pennsylvania állam 1. választókerületének római katolikus vallású, demokrata párti képviselője. Ő odasétált a pódiumhoz, ahonnan a pápa szónokolt, leemelte Ferenc vizespoharát, és elvitte az irodájába. A képviselő az irodájában aztán ivott a vízből, és adott belőle a munkatársainak is, kollégái szerint a víz maradékát az unokáira akarta csepegtetni (abcnews, 444.hu). A róla szóló beszámolók rögzítik, hogy Brady 2006-ban nemmel szavazott az ún. biztonsági kerítés törvényre, amely további kerítés építésére adott felhatalmazást az amerikai–mexikói határon.

Bonyolult a világ.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
LXVIII. évfolyam, 6. szám, 2024. február 9.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
Élet és Irodalom 2024