Közmunka: esély vagy csapda?

Interjú Setét Jenő civil jogvédővel és Molnár György közgazdásszal

INTERJÚ - LIX. évfolyam, 34. szám, 2015. augusztus 19.

A téma kutatója és számos róla szóló tanulmány szerzője szerint a közmunka csapda, amelyet a rendszer kiterjesztésével és a benne részt vevők számának növelésével a kormányzat hozott létre. Aki közmunkássá válik, egyúttal csapdába is esik, hiszen attól kezdve érdeke, hogy minél több közmunkához jusson, de minél több közmunkához jut, annál kevesebb lehetősége marad kilépni belőle. A civil jogvédő ezzel szemben azt állítja: a közmunka esély, a leszakadó térségeken élő, rendkívül szegény és kiszolgáltatott munkavállalói tömeg számára ugyanis az egyetlen munkalehetőség. „Ezért én – mondja – vitatkozom azokkal, akik azt mondják, hogy a közmunkát vissza kell szorítani vagy meg kell szüntetni.”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024