Nyílt sebre sót

Vásárhelyi Mária a lap 2015. június 25-i cikkében az elkeserítő ismereti, gondolkodási helyzet bemutatása után – nem vitatva a kezdeményezés jó szándékát – diszfunkcionálisnak és kontraproduktívnak tartja a Pázmány Péter Egyetem rektorának bejelentését A holokauszt története és emlékezete tárgy oktatásáról. Nem vitatom a cikk írójának nagy tárgyismeretét, az írás jó szándékát, de azért lenne néhány meggondolásra érdemes kérdésem.

Miért gondolja, hogy egy egyetemi rektor nincs tisztában, legalább nagy vonalakban a valósággal, és nem ezt figyelembe véve kívánja a tárgy oktatását bevezetni? Miért gondolja, hogy ez az oktatás megfelelő előkészítés mellett sem tud legalább valamit javítani a siralmas helyzeten? Megoldani persze nem fogja (még akkor sem, ha felső parancsszóra – azaz elfogadhatatlanul – minden egyetemen bevezetnék ezt a tantárgyat, hiszen még a fiatal generációnak is csupán a kisebb része jár felsőfokú képzésre), de nem kell-e örülni minden ez irányba tett próbálkozásnak? Természetesen a középfokú (vagy lehet, hogy még az alapfokú) oktatásba kellene a témát beilleszteni, de ha ezt a közeljövőben egyáltalán nem várhatjuk, akkor ne tegyünk semmit, legfeljebb csak borzongjunk meg az újabb és újabb (romló) felmérési eredményeken? És végül hogy várhatjuk el egy szélesebb körű társadalmi konszenzus kialakítását bármilyen témában, ha egy igencsak valós probléma súlyának enyhítésére tett – lehet, hogy alappal eredménytelennek jósolt – jó szándékú kísérletet a feltehetően sok mindenben ellentétes nézetet vallók „nyílt sebre sót” kifejezéssel aposztrofálnak? (ha ehhez még hozzátesszük, hogy milyen lehet a fogadtatás a hozzá hasonló nézeteket vallók körében, akkor ezt a konszenzust aztán tényleg reménytelennek tarthatjuk). A mai politikai helyzetben a téma felvállalásához egy egyetem részéről kifejezett bátorságra volt szükség, én ezért – a veszélyek ismertetése mellett – inkább az annak kikerülésére tett javaslatokat fogalmaznám meg, és drukkolnék a sikerért.