Tényszerűen és tárgyszerűen

VISSZHANG - LIX. évfolyam, 28. szám, 2015. július 10.

Az ÉS 2015. július 3. számában Gerő András tollából megjelent hozzászólás (Történeti kozmetika) kritikát fogalmaz meg a Dénes Iván Zoltán Szekfű Gyula-monográfiájáról szóló könyvbírálatomról (A kor tengelyében állt, ÉS, 2015/25., jún. 19.). Ténybeli tévedésként rója fel nekem Gerő, hogy hibás adatot közlök Szekfű akadémikussá választásáról. A helyzet úgy fest, hogy 1941. május 16-án választották meg Szekfűt az akadémia rendes tagjává, ekkortól rendelkezett az akadémia rendes tagjait megillető jogokkal és kötelezettségekkel. 1943. március 8-án tartotta meg Szekfű akadémiai székfoglalóját, és a szokásoknak megfelelően ekkor kapta kézhez a rendes tagságát tanúsító oklevelet is.

Gerő másik ténybeli kifogása arra vonatkozik, hogy cikkemben azt írom: a (politikai)  cselekvés lehetőségével mindig számoló Szekfű közvetlen politikai megbízatást sohasem vállalt. Ezt cáfolandó bőbeszédűen ecseteli, hogy Szekfű 1945 utáni követi, majd nagyköveti kinevezése – a saját megítélése szerint – „egyértelműen közvetlen politikai megbízás volt”. Fontos a szóhasználat különbsége: Gerő a diplomáciai megbízást (ami persze sohasem „közvetlen politikai megbízatás”) politikai posztként értékeli, ami azonban tárgyszerűen nem állja meg a helyét. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy Szekfű diplomáciai küldetésének határozott politikai jelentése (is) volt. Ez viszont merőben más kérdés. Megemlíti még Gerő, hogy 1945. április 2-án Szekfűt beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1953-ban pedig országgyűlési képviselő, 1954-ben az Elnöki Tanács tagja lett. Ez mind politikai megbízatás – írja. Ami igaz, ám éppúgy áll az is, hogy Szekfűnek mindeme szimbolikus és protokolláris megbízatásai sohasem jártak együtt érdemi politikai ténykedéssel. Ha úgy tetszik, mindezek birtokában sem vállalt Szekfű „közvetlen politikai megbízatást”.

A hozzászólás, címének megfelelően, azt sugallja az olvasó számára, hogy a kifogásolt ténybeli tévedésekkel („áltényekkel”) Szekfű politikai rehabilitáció­jához járulok hozzá. Ez a retorikai mesterkedéssel előadott mesebeszéd (à la Gerő) arra szolgál csupán, hogy az írás szerzője rossz híremet keltse. Ezt azonban már megszokhattuk Gerő Andrástól, ő már csak ilyen.

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.
LXIII. évfolyam, 51-52. szám, 2019. december 19.
Élet és Irodalom 2020