Ahol nincs ellenség, ott ellenségkép kell

Interjú Frank Richterrel, a Szász Szabadállam Politikai Képzési Központjának igazgatójával

INTERJÚ - LIX. évfolyam, 24. szám, 2015. június 12.

2014 októberében Pegida – Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes (Hazafias európaiak a Nyugat iszlamizálása ellen) néven új mozgalom bontott zászlót Drezdában. A mozgalom tagjai hétfő esténkénti sokezres demonstrációikkal megdöbbenést és vitát váltottak ki nemcsak a szász, de az egész német belpolitikában. A Pegidához hasonló – bár létszámukat tekintve kisebb – mozgalmak más német városokban is indultak. Frank Richter kiugrott katolikus pap az NDK végórái­ban, az 1989. őszi drezdai tiltakozások idején, a békés megmozdulások egyik vezető alakjaként, a Gruppe der 20 alapítójaként vált ismertté. 1989. október 8-án lelkésztársával, Andreas Leuschnerrel együtt a Prager Straßén körülzárt tüntetők tömegéből kiválva tárgyalást kezdeményezett a rendőrökkel, aminek köszönhetően a demonstráció vérontás nélkül végződött, és többek között ő érte el, hogy a város főpolgármestere egyezkedni kezdett a tiltakozókkal, és hogy az átmenet békésen zajlott le. Frank Richter 2009 óta a szászországi Landeszentrale für Politische Bildung (Tartományi Politikai Képzési Központ) igazgatója. 

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 7. szám, 2021. február 19.
LXIV. évfolyam, 50. szám, 2020. december 11.
LXIV. évfolyam, 39. szám, 2020. szeptember 25.
Élet és Irodalom 2024