KINT IS, BENT IS

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 21. szám, 2015. május 22.

Nem lehet könnyű egyszerre két ellentétes oldalon állni, de Szatmáry Kristófnak sikerült. Ő miniszteri biztosként a kereskedelmi politika kormányzati összehangolásáért felelős. Ez bizonyára könnyen megy neki, hiszen ő a Budapesti Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke is, és betölti a Duna menti Kereskedelmi Iparkamarák Szövetségének elnöki tisztét is.

Szatmáry Kristóf miniszteri biztosként a vasárnapi zárva tartás mellett érvel szóban és írásban. Ez a rendelkezés sérti a kereskedők és áttételesen az iparban dolgozók érdekeit is. Fordulhatnának az érdekképviseleti szervezetükhöz – ez lenne az Ipari és Kereskedelmi Kamara területi központja –, de a budapestiek és a Duna mentiek ott is csak Szatmáry Kristóffal válthatnának szót, már ha a kamara egyáltalán szóba állna a tagjaival.

De nem teszi, kommunikációja kimerül a februári felszólító levél postázásában, amelyben figyelmeztetik a tagokat, ha március közepéig nem fizetik be a kamarai hozzájárulást, akkor közadók módjára fogják azt behajtani. A kamara nem tart fenn információs fórumokat, jogi, adóügyi képzéseket, érdekvédelemmel foglalkozik a legkevésbé. Pedig Szatmáry Kristóf a kormány gazdaságszabályozásért felelős államtitkáraként, most meg miniszteri biztosként is nyilván hatékonyan tudná a kamarai tagságot képviselni, de kikkel szemben is? A törvényhozókkal vagy a végrehajtó hatalom képviselőivel szemben?

Majd elfelejtettem: Szatmáry Kristóf kormánypárti parlamenti képviselő is. Az érem harmadik oldalán is ő van.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024