NÉPFELSÉG

A halálos ítéletről a népet nem kérdezte meg senki, mondta a parlamentben Rogán Antal, csatlakozva az új vezérgondolathoz. Valójában, habár csak közvetve, megkérdezték. A magyar politikai közösség népszavazáson döntött az Európai Unióba való belépés mellett, annak ismeretében, hogy EU-tagállamban halálos ítélet nem lehetséges. Ezért, ha elhiszem is, hogy honfitársaink többsége a halálos ítélet híve, akkor azt is hinnem kell, hogy ezt azért nem tartja olyan fontosnak a szavazópolgár, hogy emiatt az ország EU-tagságát kockára tegye.

Viszont valóban nem tartottak népszavazást az Alaptörvény nevet viselő új alkotmányról, az ország hivatalos nevének megváltoztatásáról vagy az ország jövőjét évtizedekre meghatározó paksi bővítésről. Nincs hát másról szó, mint arról, hogy – a magyarországi politikai életben egyedüliként – a kormánypárt napi érdekeihez igazítja a népfelség elvét: háromszáz forintos vizitdíjról igen, háromezer milliárdos atombizniszről nem szavazunk.

Nemcsak a halálos ítélet friss, napi politikai érdektől táplált retorikájára, de a hajléktalan- és bevándorlóellenességre is igazak Odo Marquard német, konzervatív filozófus szavai: „Akik ma az ellenségkeresés-kényszer foglyává lesznek, emberként nem ember módjára cselekszenek, hanem kizárólag az ellenség ellenségeként.”