„Én ezt nem nevezném szabad döntésnek”

Interjú Varga Attila aktivistával, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány munkatársával

INTERJÚ - LIX. évfolyam, 18. szám, 2015. április 30.

„Szeretnék egy mozgalmat, amely a cigányügyre is reflektálna, de nem csak arra. Ahol közösen gondolkodhatnánk romák és nem romák, fiatalok és nem fiatalok bizonyos ügyekről, például a szegregáció ügyéről, ami szerintem nem csak a cigányok ügye, mert nemcsak a romáknak rossz, hanem a nem romáknak is, mindenkinek. És nemcsak azért, mert a szegregált körülmények között nevelt gyerekekből nagy valószínűséggel munkanélküliek, illetve közmunkások lesznek felnőtt korukra, hanem azért is, mert így a nem romáknak nem lesznek roma ismerőseik, miközben mi is itt élünk 800 ezren ebben az országban. És ha úgy növünk fel, hogy nincs módunk megismerni egymást, akkor könnyű dolguk lesz mindkét oldalon a gyűlöletkeltőknek” – mondja Varga Attila, aki most, 25 évesen másodszor készül érettségi vizsgát tenni, ezúttal emelt szinten, hogy nagyobb eséllyel futhasson neki az egyetemi felvételinek. Az interjú közvetlenül a nyíregyházi, görög katolikus egyház által fenntartott, szegregáló cigányiskolával kapcsolatos kú­riai döntés kihirdetése után készült.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 47. szám, 2022. november 25.
LXVI. évfolyam, 35. szám, 2022. szeptember 2.
LXIII. évfolyam, 23. szám, 2019. június 7.
Élet és Irodalom 2024