A NAP TANULSÁGA

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 5. szám, 2015. január 30.

Kedden tartották Auschwitz felszabadulásának 70. évfordulóját. Számos állam- és kormányfő, sok neves művész és közéleti személyiség volt jelen a megemlékezésen, Áder Jánosnak azonban a részvétel valamiért nem fért bele a napirendjébe, maga helyett Balog minisztert küldte. Csak emlékeztetőül írom, hiszen sokan már nem tudják, hogy 430 ezer magyart hurcoltak el ebbe a kegyetlen koncentrációs táborba, ezért a magas szintű részvétel mindenképpen indokolt lett volna. De hát Áder mégsem tartotta fontosnak, hogy ott legyen, miközben ENSZ-főtitkári ambíciókról álmodik. A világ ma erre az eseményre figyelt, a nagy televíziós adók élő adásban számoltak be az eseményről, hosszasan pásztázva a jelenlévők sorát. A magyar vezető távolléte ezért is kínos és kellemetlen. De függetlenül a haláltábor ügyétől, számára sok előnyt jelenthetett volna a részvétel, hiszen legalább néhányan megtanulták volna annak a politikusnak a nevét, megjegyezhették volna az arcát, akit nagyravágyó tanácsadói – nyilván saját karrierjük érdekében is – a világszervezet élére szeretnének javasolni. Kevesebbet kellene beszélni és többet tenni – talán ennek a napnak ez a diplomáciai tanulsága. 

A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 31. szám, 2026. július 31.
LXX. évfolyam, 26. szám, 2026. június 26.
LXIX. évfolyam, 44. szám, 2025. október 31.
Élet és Irodalom 2026