MAGYAR VÁNDOR

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 4. szám, 2015. január 23.

A miniszterelnök azt mondta, az EU-s tagállamokon belül szabadon lehet mozogni turistaként vagy munkavállalóként, így az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen „egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”.

Ez ugyanaz a tér, aminek a CÖF nem akar gyarmata lenni?

 

GONDOLATOK A LOMTÁRBAN

Leesett a polcról Lenin Válogatott művei­nek II. kötete (Szikra, 1949). A súlyos, több mint 1000 oldalas könyv a 456. oldalon, A proletárforradalom és a renegát Kautsky című vitairatnál nyílt ki. Vlagyimir Iljics itt a bolsevikok létszámarányának alakulását ismerteti az Összoroszországi Szovjetkongresszusban: ez az adat az 1917. júniusi első ülésen még csak 13 százalék volt, de a forradalmat követő hat hónapban megtartott további négy kongresszus során 66 százalékra emelkedett. Majd azt írja: „Elegendő, ha csak egy pillantást vetünk a számokra, hogy megértsük, miért vált ki nálunk csak nevetséget az afféle szóbeszéd, mint amilyen a Kautskyé, hogy a bolsevikok mögött nem áll a lakosság többsége.”

Ezt mi is értjük.

 

OSZT’ MÉGIS VAN

A kéményseprési díjak emelésére Németh Szilárd rezsibiztos azt mondta, hogy „ilyen nem lehet, mert szabálytalan”.

A zsiráfra pedig az egyszeri öregember mondta, hogy ilyen állat nincs.

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 4. szám, 2018. január 26.
LXII. évfolyam, 3. szám, 2018. január 19.
LXII. évfolyam, 2. szám, 2018. január 12.
Élet és Irodalom 2024