HAJÓBAN EVEZ

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 1-2. szám, 2015. január 9.

Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő „kreatúrapárt” megalapítása. „Logikus lehet, hogy 2018-ra kell felépíteni a poszt-SZDSZ‑t, hogy ne lehessen kormányt alakítani nélküle a Jobbikkal szemben – mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak december 27-én. – Úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak. Nem azon kell dolgozni, hogy az amerikaiak megszeressenek, máshol kell szövetségeseket találni. Olyanokat, akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben. Ők a kelet-közép-európai országok. Vannak olyan elméletek, hogy az első világháború nem ért véget, hanem a másodikkal folytatódott. Ezt továbbgondolva a második sem ért véget, a folytatása a hidegháború volt, és visszatekintve az elmúlt huszonöt évre megállapítható, hogy a negyedik világháború zajlik.” A házelnök úgy vélte, világpolitikai hatalmi harc folyik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye. „Nem mi vagyunk a tét, a sakktáblán csak az egyik gyalog szerepét osztották ránk. De olyan gyalogként lépkedünk, amely nem akar az amerikaiak játékszabályai szerint játszani.” 

Mi sem mondhattuk volna szebben, esetleg még annyit: nem hajóban, hanem egy csónakban evezünk. Mi, magyar parasztok.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 40. szám, 2024. október 4.
LXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
LXVIII. évfolyam, 35. szám, 2024. augusztus 30.
Élet és Irodalom 2024