FEKETE

PÁRATLAN OLDAL - LIX. évfolyam, 1-2. szám, 2015. január 9.

Kristály Lehel gondolatai a Magyar Hírlapban december 20-án: „Az amerikai maffia története a La Mano Nerával, vagyis a Fekete Kézzel kezdődött. Ez a szervezet zsigerelt ki olaszokat és más nemzetiségű emigránsokat New Yorkban: általában zsaroló leveleket küldött, ha nem kapta meg azt, amit szeretett volna. A fenyegető leveleken néha aláírás helyett egy fekete tintába mártott kéz állt.

Napjainkban adva van egy kivételes­ségtudattól fűtött globális szuperhatalom, amelynek tulajdonképpen csak az elöljáróit mozgatja egyfajta birodalomépítő tudatosság.  Hírszerzői olyan kínvallatásnak álcázott bosszút álltak több tucat ártatlan emberen, hogy Adolf Hitler halálfejes kápói már csaknem ártatlan Miki egereknek tűnnek fel így, a visszapillantó tükörben vizsgálva őket.

Mindezekhez képest, adva van még ugyanakkor egy, az Európai Unióban is a saját útját járó Közép-Európa, benne a Visegrádi Négyekkel, s köztük is a nyugati szemmel 2010 óta meglehetősen önjáró, de viszonylagos gazdasági sikereket felmutató Magyarországgal. Washingtonban – Christine Stone szerint a Cosa Nostrában – akkor indult be az igazi zsibongás, amikor hazánkban öt egymás után megnyert választással világraszóló felhatalmazást nyert a magyar nemzeti érdeket előbbre tartó Fidesz. Ekkor vádolta meg korrupcióval André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője Magyarországot és annak adóhatóságát, majd néhány hét alatt az is kiderült, hazánkra műveleti területként tekintenek az amerikai fővárosban. Ezek után csak annyit üzenhetünk a szíve mélyén nem birodalomépítő amerikai népnek, hogy legyen békés a karácsonya, a Cosa Nostra zsebében táncoló elöljáróinak pedig azt, hogy csak ne figyelmeztetgessék Magyarországot. Washington először tegyen rendet a saját portáján. El a fekete kezekkel Magyarországtól!”

(A cikk nem 1951-ben jelent meg.)

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 40. szám, 2024. október 4.
LXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
LXVIII. évfolyam, 35. szám, 2024. augusztus 30.
Élet és Irodalom 2024